Magyar foci

Könnygázt is bevetettek a rendőrök a Fradi-Slovan előtt

A Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában került össze a Ferencváros és a Slovan Bratislava. A Nemzeti Sport és a Blikk szerint is könnygázt kellett bevetniük a rendőröknek a budapesti találkozó előtt, ugyanis amikor a szlovák drukkerek megérkeztek a stadionhoz és ezt észlelték a Fradi-drukkerek, meg is akarták közelíteni őket, ekkor léptek közbe a rendőrök. A slovanosokhoz egyébként csatlakoztak a Fradi-táborral ellenséges kapcsolatot ápoló Wisla Krakkó és Ruch Chorzów ultrái is.

30 évvel ezelőtt a két csapat pozsonyi mérkőzésén minden előzmény nélkül kommandósok rontottak be a Fradi-drukkerek szektorába és ütni kezdték az ott lévőket. Ezúttal, Budapesten egy férfi dobta meg a szlovák csapat buszát a keddi edzés után egy kővel (őt már el is fogta a rendőrség), majd még az este során a ferencvárosi szurkolók vonultak a belvárosban, a Slovant és Szlovákiát szidták.

Varga Jennifer / 24.hu A ferencvárosi tábor megüzente, nem felejti el az 1992-ben történteket.

A meccsről itt olvashat bővebben:

Kapcsolódó
A Ferencváros hazai pályán kikapott a Slovan Bratislavától
Zachariassen góljával még a zöld-fehérek szereztek vezetést, de a hajrá a pozsonyiaké volt.
Olvasói sztorik