Élő Magyar foci

Tökéletes helyzetkihasználással ütötte ki Angliát a magyar válogatott

Catherine Ivill/Getty Images
Catherine Ivill/Getty Images
A magyar válogatott meglepetésre 4-0-ra vert az angol csapatot a Nemzetek Ligája negyedik fordulójában. A wolverhamptoni mérkőzésen Sallai Roland duplázott, majd a kitámadó hazai együttesnek Nagy Zsolt átlövésből, Gazdag Dániel pedig okos emelésből talált be.

A magyar válogatott óriási meglepetésre 4-0-ra legyőzte az angol csapatot a Nemzetek Ligája A divíziójában.

Nem kezdődött túl barátságosan a találkozó, mivel a hazai drukkerek hangosan kifütyülték a vendégeket, a himnusz alatt pedig azt énekelték, hogy rasszista barmok vagyunk. Ezután elkezdődött a mérkőzés, rögtön egy nagy angol helyzettel Reece James beívelését Jarrod Bowen fejelte kapura, de Nagy Zsolt blokkolni tudott. Ezután a hazai csapat dominált, de a magyarok nagyon fegyelmezetten védekeztek, ráadásul korán be is találtak. Szoboszlai Dominik szabadrúgása pattogott Sallai elé, aki combbal levette, majd a kapuba bombázott.

James Baylis – AMA/Getty Images Sallai Roland első gólja.

Hasonlóan zajlott a félidő további része is, az angolok támadtak, a magyarok védekeztek, de nagyon kevés helyzet, helyzetecske jött össze. Előbb Kalvin Phillips fejelt majdnem öngólt, amit James kifejelt, majd a túloldalon Willi Orbán is rizikós fejest választott, de Dibusz Dénes hárított.

Térfélcsere után sem változott a játék képe, de az angolok érezhetően próbáltak jobban nyomni, de kevés ígéretes helyzete akadt. Hamar reagált Marco Rossi, frissített a középpályán, de a legjobb húzása mégis Ádám Martin beállítása volt, aki azonnal villant. A cserecsatár kibirkózott egy helyzetet, majd Sallait ugratta ki, aki a kilépő kapus mellett ütemtelenül talált a kapuba. Innentől kapkodó, heves, türelmetlen lett a hazai együttes, a magyarok előtt több lehetőség adódott. Harry Kane fejese volt a legkomolyabb lehetőség, de ez a felső lécen csattant. Nego elhibázott fejese után Nagy Zsolt bikázta a jobb alsóba Ádám legurítását, majd Gazdag Dánielről előbb megkapta második sárga lapján Stones, később pedig pimaszul átemelte Aaron Ramsdale-t egy hatalmas kiugratásból, ezzel beállítva a 4-0-ás végeredményt.

A magyar válogatott 1953 után nyert újra Angliában mérkőzést.

Az Opta pedig arra is rámutatott, hogy még soha nem szenvedett ekkora különbségű vereséget az angol válogatott hazai pályán anélkül, hogy betalált volna.

Jól mutatja, mennyire frusztrálta az angolokat a helyzet, hogy kifütyülték saját csapatukat, miközben a magyar szurkolók már olléztak a passzoknál.

A nap másik mérkőzésén Németország 5-2-re ütötte ki Olaszországot, vagyis négy forduló után Magyarország vezeti a csoportot.

Nemzetek Ligája, 4. forduló

Anglia-Magyarország 0-4 (0-1)
Wolverhampton, Molineux Stadion
v.: Clément Turpin (francia)

Anglia: Ramsdale – Walker, Guehi, Stones, James – Gallagher (Mount – 56.), Phillips, Bellingham (Foden – 67.) – Saka (Maguire – 85.), Kane, Bowen (Sterling – 46.)

Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai At. – Fiola, Schäfer, Szoboszlai (Gazdag – 55.), Styles (Nagy Á. – 55.), Nagy Zs. – Szalai Ád. (Ádám – 68.), Sallai (Nego – 78.)

Gólszerző: Sallai (16., 70.), Nagy Zsolt (80.), Gazdag (89.)
Kiálítva: Stones (82.)

A másik mérkőzésen:
Németország-Olaszország 5-2 (2-0)

A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 7 pont
2. Németország 6 pont
3. Olaszország 5 pont
4. Anglia 2 pont

Négyet lőtt a széteső angol csapatnak Marco Rossi együttese

Óriási meglepetésre Magyarország 4-0-ra verte Angliát a Nemeztek Ligájában. A wolverhamptoni mérkőzésen Sallai Roland duplázott, majd a kitámadó hazai együttesnek Nagy Zsolt átlövésből, Gazdag Dániel pedig okos emelésből talált be.

Elképesztő, már 4-0!

Gazdag Dániel kapott egy hosszú kiugratást, amivel egy az egyben mehetett kapura és higgadtan átemelte Ramsdale-t már estében, mert jött egy védő zavarni.

Olléznak a magyarok Angliában!

Ez már tényleg megalázó, pfújolnak a hazai drukkerek, miközben vígan gurigáznak a magyarok. A vendégek már olléztak, majd Marco Rossit éltették.

Stones piros lapot kapott!

Pontosabban egy második sárgát kapott, de erős túlzásnak tűnik. Gazdag lényegében belefutott a védő könyökébe, nem volt benne szándékosság.

Emberek, hárommal megyünk Angliában!

Hihetetlen, de igaz! Nego fejese nem sikerült jól, Ádám Martin legurításából viszont Nagy Zsolt bombája annál inkább, a jobb alsóban kötött ki a labda! Ízlelgessük, 3-0-ra vezetünk Angliában!

Kapufa, megúsztuk!

Harry Kane csúsztatta a felső lécre a balról érkező beadást, csak moziztuk. Utána Nagy Zsolt mellett esett el, talán a magyar védő cipője orra találkozott a bokájával, de tényleg csak épphogy, ezért nem jár tizenegyes.

Elkezdtek rohanni az angolok

Egyre több az ide-oda pattogó labda, de közben meg szépen passzolgatva próbálunk támadni, ha labdát szerzünk. A hazai csapaton egyértelműen érezni a kapkodást.

Ádám Martin azonnal kiosztott egy gólpasszt!

Kikaparta a lehetőséget a Paks középcsatára, miután megbirkózott Phillipsszel, majd kiugratta a beinduló Sallai Rolandot, aki ütemtelenül spiccelte be Ramsdale mellett a második gólját! Már 2-0, ide!

Jönnek az újabb friss emberek

Hazai oldalon Phil Foden váltotta Jude Bellinghamet, míg nálunk Szalai Ádám helyére jött Ádám Martin. A továbbiakban Nagy Ádám lesz a csapatkapitányunk.

Ez is valami, Sallai az angolok réme

Sallai hosszú idő után az első játékos, aki két különböző stadionban is gólt lőtt az angoloknak. Utoljára a svéd Hakan Mildnek jött össze 1995-ben az Elland Roadon és 2001-ben az Old Traffordon.

Máris cserél Marco Rossi

Callum Styles helyett Nagy Ádám a pályán, míg Szoboszlai Dominikot Gazdag Dániel váltja. Szerkezeti változtatás nem várható, posztra cserélt Rossi. A túloldalon Mason Mount érkezett Gallagher helyére.

A játék képe nem változott, az eredmény sem

Nyomasztóan sokat van a labda az angoloknál, a magyar csapat ezért főleg védekezik. Bellingham azért néha meg tudta bolondítani a játékot, majd Reece James is meglódulta jobb szélen és veszélyesen lőtte keresztbe a labdát. Erről nem csak a védőink, hanem Kane is lecsusszant. Intő jel lehet, ráadásul a térfelünkről se nagyon sikerült kihozni a megszerzett labdákat.

Brutális a statisztika

Nagyjából 70 százalékban van a labda az angoloknál, ami hatalmas szám, eközben viszont csak öt gólszerzési kísérletük volt, amiből kettő találta el a kaput. Ezzel szemben nekünk három lövésből kettő talált kaput, egy pedig gólt ért. Jön is egy csere, Raheem Sterling áll be a második félidőre.

Jelenleg vezetjük a csoportot

Merthogy Németország 2-0-ra vezet Kimmich góljával és Gündogan tizenegyesével. Jelen állás szerint Magyarország hétpontos, Németországnak hat, Olaszországnak öt, míg Angliának két pontja van a Nemzetek Ligájában.

Félidőben egy ide!

Még egy átlövés Kane-től és egy veszélyes szögletre futotta az angolok erejéből, aztán Turpin a sípjába fújt. Az a helyzet, hogy egy korai nagy lehetőséget leszámítva nem sok momentuma volt a hazai csapatnak, míg a magyarok éltek a maguk esélyével. Ezért 0-1 az állás.

Orbán kis híján egyenlített

A szabadrúgásunkból végül kontrázhattak az angolok, Saka elképesztő tempóban ment el a bal szélen, de nem is ez okozta a gondot, hanem a beadás, amit Orbán úgy csúsztatott meg, hgoy Dibusznak bravúrral kellett védenie. Szerencsére megtette.

Ebben azért több is lehetett volna

Szoboszlai csípett el egy passzt, majd megindult vele, de picit későn ugratta ki. A magyar csapatkapitány előtt összetömörült a védelem, de laposan, erősen még centerezett, de semmi sem lett belőle.

Nem rongyoltak ránk az angolok

Egy-két kósza beívelést kellett megfognia Dibusznak, de nem töri a kapu a hátunkat. Nem is adtunk sok lehetőséget az ellenfélnek, masszív a védelmünk. Ennek köszönhetően viszont elég lapos a meccs.

Vezetünk!

Szoboszlai Dominik szabadrúgása számunkra szerencsésen pattant, mert pont az egyedül ácsorgó Sallaihoz került. A Freiburg légiósa combbal levette a labdát és egyből kapura lőtt, a vetődő Kalvin Phillips mellett suhant el a labda, Ramsdale csak beleérni tudott. 1-0 nekünk!

Ajjaj, Schäfer maradt lent

Egy önfeláldozó becsúszás után maradt lent a földön, egyelőre ápolják. Reméljük, tudja folytani.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik