Nemzetközi foci

Három csapat is ugrásra kész, ha Lewandowski mégsem a Barcelonát választja

Kenzo TRIBOUILLARD / AFP
Kenzo TRIBOUILLARD / AFP

Robert Lewandowskival kapcsolatban egyelőre csak annyi biztos, hogy a Bayernnél eltöltött felettébb sikeres évei után váltani szeretne, de még nem tudjuk, melyik lesz a következő klubja.

Az utóbbi hetekben leginkább a Barcelonát pletykálták vele kapcsolatban, de több csapat is lesben áll, ha a lengyel támadó végül mégsem a Barcában köt ki.

A BBC átigazolási rovata most három csapatot említett: a Manchester Unitedet, a Paris Saint-Germaint, valamint a Chelsea-t. A három aspiráns közül a Chelsea van olyan szempontból a legnehezebb helyzetben, mivel ahhoz, hogy komolyan be tudjon szállni a Lewandowskiért folyó versenybe,

előbb el kell adnia Romelu Lukakut, akiért klubrekordot jelentő 113 millió eurót fizetett ki egy éve.

A másik két csapat közül a MU-nál Cristiano Ronaldo játszott középcsatárt a nemrég véget ért idényben, akinek jövő nyárig szól a szerződése, úgyhogy nehéz lenne elképzelni, hogy a portugál klasszis és Lewandowski közül valaki a kispadon ücsörög.

A PSG-ben pedig így is elég komoly tűzerő van a Neymar, Lionel Messi, Kylian Mbappé hármas révén, igaz, korábban felmerült, hogy a brazilt eladja a klub, hogy ki tudják gazdálkodni a Mbappé szerződéshosszabbításánál felmerült horrobilis összegeket.

Szóval sok még a kérdőjel Lewandowski jövőjével kapcsolatban, és mivel egy évig még szerződés köti a Bayernhez, a kérőnek a német klubbal is dűlőre kell jutnia.

Olvasói sztorik