Élő Magyar foci

Az Eb után a Nemzetek Ligájában is ikszeltünk a németekkel

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a magyar labdarúgó-válogatott Németország ellen a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. fordulójában. A mérkőzésen végig nagyszerűen teljesített Marco Rossi együttese, több nagy helyzetet is kihagyott, de be kellett érnie az egy ponttal.

Gyors gólváltással kezdődött a mérkőzés, a 6. percben Fiola jobb oldalról remekül centerezett Sallaihoz, akinek közeli fejesét Neuer bravúrral védte, a kipattanót Nagy Zsolt egy igazítás után nyolc méterről a léc alá bombázta (1-0).

Kapcsolódó
Fiola Attila: Szerencsével nyerhettünk is volna
A fehérvári játékos nem elégedetlen, Nagy Zsolt meghatottan nyilatkozott.

A 9. percben jött a válasz, Hofmann kiváló indítást kapott, eltolta a labdát a kapujából kimozduló Gulácsi mellett, majd 10 méterről az üres kapuba gurított (1-1).

Nagyon jól játszott a magyar csapat, amely megzavarhatta a németek háromvédős rendszerét, hiszen Nagy Zsolt, de főleg Fiola is agresszívan bekapcsolódott a támadásba, volt, hogy a fehérváriak játékosa percekig csatárt játszott.

Olyannyira, hogy a 44. percben közelről meg is szerezhette volna a vezetést, de Neuer bravúrral, lábbal hárított.

Fordulás után kissé visszaesett a színvonal, a kissé fáradó magyar csapat átadta a területet, a németek pedig akár a vezetést is megszerezhették volna, ha Hoffman a ziccerénél nem passzol, hanem lő.

Farkas Norbert / 24.hu Ádám Martin kétszer is helyzetbe került

A hajrában aztán jöttek a magyar helyzetek, a cserejátékosok közül Ádám két fejesét, illetve Gazdag 20 méteres lövését is kellett védenie Neuernek.

A végeredmény 1-1 maradt, a magyarok ezzel a döntetlennel megőrizték második helyüket a csoportban, amelynek másik szombati mérkőzésén az Európa-bajnok olaszok 0-0-ra végeztek az Eb-ezüstérmes angolok vendégeként.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 3. forduló

Magyarország – Németország 1-1 (1-1)
Budapest, Puskás Aréna
v.: José Sánchez (spanyol)
Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á., Styles (Vécsei, 87.), Nagy Zs. (Nego, 69.)– Sallai (Gazdag, 76.), Szoboszlai – Szalai Á. (Ádám, 69.)
Németország: Neuer – Kehrer, Süle, N. Schlotterbeck – J. Hofmann (Nmecha, 85.), Goretzka (Gündogan, 68.), Kimmich, Raum – Havertz (Adeyemi, 85.), Musiala (Brandt, 78.) – Werner (Müller  78.).
gól: Nagy Zs. (6.), illetve Hofmann (9.)

 

Anglia – Olaszország 0-0

 

A csoport állása:
1. Olaszország 5 pont
2. Magyarország 4
3. Németország 3
4. Anglia 2

 

A 4. forduló programja (június 14.)
20.45: Anglia – Magyarország
20.45: Németország – Olaszország

 

További eredmények
A divízió, 4. csoport:
Hollandia – Lengyelország 2-2 (0-1)
Wales – Belgium 1-1 (0-0)

 

Az állás: 1. Hollandia 7, 2. Belgium 4 (8-6), 3. Lengyelország 4 (5-9), 4. Wales 1.

 

B divízió, 1. csoport:
Írország – Skócia 3-0 (2-0)
Ukrajna – Örményország 3-0 (0-0)

Az állás: 1. Ukrajna 6 pont/2 mérkőzés, 2. Írország 3/3 (3-2), 3. Skócia 3/2 (2-3), 4. Örményország 3/3 (1-5).

 

3. csoport:
Románia – Finnország 1-0 (1-0)
Montenegró – Bosznia-Hercegovina 1-1 (0-0)

Az állás: 1. Bosznia-Hercegovina 5 pont, 2. Finnország 4 (3-2), 3. Montenegró 4 (3-3), 4. Románia 3.

 

C divízió, 1. csoport:
Luxemburg – Törökország 0-2 (0-1)
Feröer-szigetek – Litvánia 2-1 (2-1)

 

Az állás: 1. Törökország 9 pont, 2. Luxemburg 6, 3. Feröer-szigetek 3, 4. Litvánia 0.

Budapesten is nyeretlen maradt a német válogatott

Harmadik Nemzetek Ligája-mérkőzésén is 1-1-es döntetlent játszott a német válogatott, amely az olaszok és az angolok után Budapesten, a magyarok ellen is ikszelt. A 6. percben Nagy Zsolt szerzett vezetést, ezt három perccel később Jonas Hofmann kiegyenlítette.

Ádám fejesét Neuer védte

Kehrer hazaadását Sallai lefülelte, de éles szögből nemtudta eltenni a labdát Neuer mellett.

Farkas Norbert / 24.hu

A szögletet követően Ádám fejelhetett, de Neuer védett.

Kimaradt a meccs helyzete

Őrült nagy német helyzet maradt ki, Hoffman belőhette volna a ziccert, de önzetlenül Wernerrel akart gólt rúgatni, de Orbán odaért és szögletre mentett.

Három csere

Jönnek az első cseré, Gorezka helyére Gündogan állt be, a magyaroknál Szalai Ádámot Ádám Martin, míg Nagy Zsoltot Loic Nego váltotta.

Lapos lett a meccs

Ebben a félidőben több volt az ápolás, mint a valamirevaló helyzet. Lassan jöhetnek a cserék.

Az a labdakezelés...

Schlotterbeck a saját térfeléről ugratta ki Hofmannt, aki nem tudta átvenni a labdát…

Újabb ápolás

Ezúttal Raumot kellett ápolni, a németek kijöttek az oldalvonal mellé inni.

Kisebb sérülések

Előbb Szoboszlai, majd Szalai Ádám maradt lenn a földön, szerencsére nincs nagy gond.

Neuer hatalmasat védett

Sallai ötösről továbbcsúsztatott labdáját Fiola bombázta kapura öt méterről, Neuer hatalmasat védett lábbal.

Köszönjük, Timo!

Werner lépett ki a védők közül, de rosszul találta el a labdát, így a kapu nem forgott veszélyben.

Német sárga lap

Süle elpasszolt labdáját Sallai szerezte meg, megpróbálta eltolni klubtársa, Schlotterbeck mellett, aki gáncsolta – sárga lap.

Orbán mentett

Hofmann jobbról centerezett, de Orbán nagyot mentett Werner elől.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik