NB II

Sólyommal erősít a Kaposvár

Illés János ügyvezető a mostanihoz hasonlóan nehéz időszakot még soha nem élt át a Rákóczinál.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ha csak a számokat nézzük, elmondhatjuk, hogy felemás őszt zárt a Kaposvár az NB II-ben. Az élvonaltól tíz év után búcsúzó csapat szinte teljesen átalakult játékoskerettel és új edzői stábbal vágott neki az idényben, és a jó kezdés után végül meg kellett elégednünk a 12. helyezéssel. Egyelőre nagy talány, milyen lesz a tavasz. Illés János ügyvezető a klub honlapján elmondta: abban bízik, hogy megoldódhatnak azok az anyagi gondok, amelyek az elmúlt időszakban sújtották a gárdát.

– Több mint harminc éve dolgozom sportvezetőként, de ilyen nehéz időszakot még soha nem éltem át, pedig korábban is voltak problémák Kaposváron és előtte Siófokon is – kezdte Illés János. – Nem sok minden történt másképpen, mint azelőtt, de kiestünk az NB I-ből, és a búcsú felszínre hozott sok olyan dolgot, ami korábban nem került annyira a középpontba. Ezek közül is elsősorban az anyagiak hiányát említeném, ugyanis korábban mindig számolhattunk a televíziós közvetítések jelentős, akár százmilliós bevételével, illetve a játékoseladásokból származó pénzzel. Kétezer-tizennégy nyarán azonban egyik sem valósult meg. Gyakorlatilag a nulláról indultunk, és ehhez jött még a tulajdonosok közti vita, amelynek megoldásáig az önkormányzat zárolta a támogatásunkat.

A klubvezető kijelentette, hogy nem tudtak kellőképpen erős együttest kialakítani az őszi évadra, és jól tudták, hogy vérmes célkitűzéseik nem lehetnek. A Siófok elleni megyei rangadó elvesztése után megtört valami, az ezt követő sikertelenebb időszak belső feszültségeket szült, és felszínre kerültek a fizetési problémák is. Elhangzottak olyan vélemények, amelyek az ősz második felének gyengébb eredményeit ennek tulajdonítják, pedig a prémiumot minden egyes mérkőzés után kifizették.

Kiderült: fegyelmi okok miatt az U21-es csapathoz küldték Murait és Fejőst, előbbi aztán el is köszönt a klubtól. A szezon második felében a vezetőedző felmentette az edzések látogatása alól Bankot és Albertet, mert nem volt elégedett a teljesítményükkel.

– A már említett problémákat tetézte, hogy a Magyar Cukor Zrt. sem tudta már tovább támogatni a csapatot, így a legfontosabb feladatunk a szponzorok, illetve az esetleges befektetők keresése volt. Az elmúlt időszak tárgyalásai alapján azt mondom: van remény arra, hogy megoldódjanak a Rákóczi anyagi gondjai. Ez lenne jelenleg a legnagyobb erősítés számunkra. Ha egy stabil befektető a csapat mögé áll, és sikerül megnyugtatóan rendezni az adósságainkat is, akkor bizakodva kezdhetnénk el a munkát januárban – mondta végül Illés János.

Az ügyvezető a klub honlapján még nem beszélt konkrétumokról, a sonline.hu viszont megírta, hogy Újpest, Ferencváros, Salgótarján, Putnok és Baja után Kaposváron fektet a labdarúgásba Sólyom Sándor, a Puebla Tanácsadó Kft. tulajdonosa. Erről szerdán közgyűlési határozat született a somogyi megyeszékhelyen, amely alapján a Kaposvári Rákóczi FC értékesíti a Kaposvári Rákóczi Labdarúgó Kft. többségi tulajdonrészét a Puebla Tanácsadó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. részére.

Sólyom Sándorról a Magyar Narancs közölt nagyobb lélegzetvételű cikket, amelyből kiderült, hogy az üzletembert a kilencvenes években csalással és hűtlen kezeléssel, tiltott pénzügyi tevékenységgel vádolták, majd emberrablás előkészítéséért szabadságvesztésre ítélték. Erről bővebben ide kattintva is olvashatnak.

Új többségi tulajdonos a Rákóczinál

Szerda délután a klub honlapja is beszámolt a megállapodásról. Sólyom Sándor a szerződéskötés után elmondta: tiszta, átlátható viszonyokat és az eddigiektől eltérő klubmodellt szeretne kialakítani, és az a cél, hogy a Rákóczi kerüljön vissza az NB I-be. Szita Károly polgármester kiemelte: a város továbbra is a futball mellett marad, és szerződésben vállalta, hogy az előttünk álló öt évben is megadja a 2014/2015-ös évadra megszavazott pénzügyi támogatást, amit ráadásul évi 15-15 millió forinttal meg is emel.

A Puebla Kft. kezességet vállalt arra, hogy a Rákóczi összes tartozásait megfizeti legkésőbb 2014. december 31-ig, illetve a fenti időpontig megállapodik a tartozások részletekben történő teljesítéséről, és ennek megfelelően fizeti meg későbbiekben azokat. Az új többségi tulajdonos továbbá vállalta, hogy hogy a labdarúgócégnek az önkormányzat felé fennálló 75 millió forint összegű tartozását 2019-ig, évi 15-15 millió forintos részletekben kifizeti.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik