Nemzetközi foci

„Az Eb óta komolyabban követjük a magyar válogatottat, mert Rossival nagyszerű eredményeket ér el”

Szigetváry Zsolt/MTI
Szigetváry Zsolt/MTI

Megtartotta a magyar csapat elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját az olasz válogatott.

Kapcsolódó
Griezmann olyan helyzetet szúrt el, amit még jó ideig felhánytorgatnak majd neki
A kapuson már túl jutott, de el sem találta el a kaput.

Roberto Mancini, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya rögtön azzal kezdett, fizikálisan kemény próbatétel lesz a keddi találkozó, mivel Marco Rossi remek munkát végzett. A két edzőnek ráadásul közös múltja is van.

„Nagyon jó a kapcsolatom Rossival, talán még én hívtam a Sampdoriához! Nagyon jó edző és nagyon jó ember is. Iszonyatosan nagy munkát végzett a magyar válogatottal, ezt bizonyította az Európa-bajnokságon és két napja Anglia ellen is. Nagyon kemény és szívós a magyar csapat, amely fizikálisan kemény próbatétel elé állít bárkit. Kemény és robosztus védőit nehéz lesz áttörni” – idézte az olasz szakembert az MTI.

Manicini a keddi kezdőcsapatát ugyan nem árulta el, de azt jelezte, hogy nagyon sok csere lesz a németek ellen 1-1-es döntetlennel zárult találkozóhoz képest. Ezt a szükség is szülheti azonban, mivel többen elhagyták a Squadra Azzurra keretét, többek közt Jorginho és Marco Verratti is, a középpályára így valószínűleg Manuel Locatelli kerül be. Kérdéses Gianluigi Donnarumma szereplése is, ő ugyanis kisujjsérüléssel bajlódik.

Kapcsolódó
„A múltban rendbontások és erőszakos cselekmények elkövetői voltak a magyar drukkerek"
Kiemelt rendőri kíséretet kapnak a magyar szurkolók Olaszországban.

Ezután Nicolo Barella következett, aki kompakt, erős csapatként írta le a magyar válogatottat. Az Inter középpályása szerint a csatársorban és hátul is erős játékosok szerepelnek a mieinknél, ezért arra számít, hogy nehéz lesz áttörni a magyarok védelmén.

Az előző Eb óta komolyabban követjük a magyar válogatottat, mert Rossival nagyszerű eredményeket ér el

– közölte Barella, aki aztán a sikertelen világbajnoki selejtezőkről is beszélt, de nem tudta megmondani, mi hiányzott a csoportgyőzelemhez.

Arra viszont volt válasza, mit gondol arról, hogy többen is kérték Mancinit, fáradtság miatt engedje őket haza.

„Én nem megyek haza fáradtságra hivatkozva. Számomra büszkeség, amikor magamra ölthetem a címeres mezt!”

Az olasz-magyar Nemzetek Ligája-találkozó kedden 20.45-kor kezdődik Cesenában a Dino Manuzzi Stadionban. Ezt követően a németekkel otthon játszik a válogatott, majd az Anglia elleni, idegenbeli találkozóval zárul a júniusi Nemzetek Ligája-program.

Olvasói sztorik