Nemzetközi foci

Fél év alatt másodszor állt le az izlandi válogatott játékos szíve

Hat hónap alatt másodszor állt le az egyszeres izlandi válogatott középpályás Emil Pálsson szíve, a 28 éves labdarúgó azt mondta, megfontolja, hogy végleg búcsút intsen a profi sportnak.

2021. november elsején a 12. percben félbeszakadt a norvég másodosztályban a Sogndal és a Stjørdals-Blink összecsapása, ugyanis a hazaiak játékosa Emil Pálsson váratlanul összeesett.

Kapcsolódó
Botrány Dániában: női zuhanyzóban készített felvételt a fiatal játékos
A Kolding 15 éves játékosát felfüggesztették, a rendőrség nyomoz.

A bíró megállította a játékot, gyorsan jött az orvosi segítség, mert kiderült, a középpályás szíve leállt. Szerencsére az újraélesztés sikeres volt, a játékos mentőhelikopterrel a Haukeland Kórházba szállították, ahol pacemakert, pontosabban beültethető defibrillátort kapott.

Az orvosai szerint ezzel fokozatosan újra elkezdhette az edzéseket és terhelhette magát. A múlt héten aztán ismét bekövetkezett a baj, a hazai FH-nál tréningező játékos ugyanis ismét összeesett, ezúttal egy edzés elején. Szerencsére a pacemaker tette a dolgát.

„Sokat edzettem az elmúlt négy-öt hónapban, és nagyon jól éreztem magam. Készen álltam arra, hogy visszatérjek Norvégiába. Semmilyen probléma nem akadt, aztán egy könnyű edzés során ismét bekövetkezett. Rendkívül csalódott vagyok. Nem hittem volna, hogy ez még egyszer megtörténik” – mondta a norvég Tv2-nek.

Bevallotta, hogy fontolóra veszi, hogy befejezi a pályafutását.

Ha ez kétszer megtörténik az emberrel, akkor nehéz folytatni. Nem mondom száz százalékig, hogy abbahagyom. De egyelőre csak magamra és az egészségemre szabad gondolnom. Majd később kitaláljuk, mi lesz a futballpályafutásommal

– mondta.

Pálsson a hafnarfjörduri FH csapatából 2017-ben a Sandefjordhoz igazolt, 2021-ben a Sapsborg következett, amely kölcsönadta a Sogndalnak. A válogatottban egyszer, még Lars Lagerbäck kapitánysága idején szerepelt, amikor egy félidőt kapott az Egyesült Arab Emirátusok ellen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik