Magyar foci

Szétesett az Újpest, nem lesz budapesti derbi a kupadöntőben

A Paksi FC kedd este 3-0-ra legyőzte az Újpest FC-t, ezzel bejutott a Magyar Kupa döntőjébe.

Az első félidőben fokozatosan vette magához a kezdeményezést a hazai csapat, az utolsó 20-25 percben már kifejezetten beszorultak saját térfelükre a lila-fehérek. Azonban ennél korábban, már a 27. percben vezetést szerzett a Paks, miután Balogh Balázs balszélről középre lőtt labdájából a menteni igyekvő Abdoulaye Diaby a saját kapujába lőtt becsúszva.

Térfélcsere után igyekezett az Újpest ledolgozni a hátrányát, miközben a Paks már az idővel is játszott, ami láthatóan nem ízlett az ellenfélnek. A dominók akkor kezdtek igazán dőlni, amikor a földön maradó Kovács miatt Bogár játékvezető megállította a játékot. Nemanja Antonovnál itt szakadt el a cérna, kidumált egy sárgalapot, majd kivezette a labdát, ezután egy szögletből mellőle fejelt gólt Windecker József – aki újpesti múltja miatt nem ünnepelte meg a gólt.

Innentől ész nélkül szaladtak előre a vendégek, amiből még sebezhetőbbé és idegesebbé váltak, kisvártatva Kutrumpiszt taposásért ki is állította a játékvezető, a kegyelemdöfést pedig Sajbán Máté vitte be egy fölső lécről bepattanó labdával.

A Paks története első Magyar Kupa-döntőjére készül, ellenfele a Győr-Ferencváros mérkőzésének győztese lesz.

Végeredmény – MOL Magyar Kupa, elődöntő

Paks-Újpest 3-0 (1-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik