Nemzetközi foci

Amatőr hiba, akár el is vehetik a Bayern győzelmét

Philipp von Ditfurth / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Philipp von Ditfurth / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A Bayern München kicsit nehezen indult be, végül 4-1-re legyőzte a Sallai Rolandot a kezdőben bevető és a 62. percig pályán tudó Freiburg ellen.

Csakhogy Julian Nagelsmann csapata elkövetett egy amatőr hibát, így akár el is vehetik tőle a győzelmet.

Történt, hogy már 3-1-es előnynél, a 85. percben kettős cserét hajtott végre a Bayern, levitték az egyik gólszerzőt, Kingsley Comant is. Ugyanakkor a Bayern kispadjától a korábbi mezszámát adták meg, azt is mutatták fel, a francia így nem hagyta el a pályát és emiatt 17 másodpercig tizenegy mezőnyjátékossal volt játékban a Bayern. Coman még labdába is ért.

Amikor a játékvezetői csapat realizálta (a freiburgi játékosok jelzésére), hogy valami nem oké, megállították a meccset, Coman pedig elhagyta a pályát.

A Freiburg hétfőig megóvhatná a mérkőzést, és mivel egy jogosulatlanul a pályán lévő játékos a labdába ért, így a csapat 2-0-val meg is kaphatná a mérkőzés végeredményét. Az eset bekerült a játékvezetői jelentésbe is. A meccs után a vezetőedző, Christian Streich azt mondta, nem terveznek óvni, de nyilatkozott a sportigazgató, Jochen Saier is, aki megjegyezte, át kell gondolnia a dolgot és csak utána dönt a továbbiakról.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik