NB II

Preisinger is jelölt Kozármislenyben

A Zalaegerszeg korábbi edzője veheti át az NB II-ben sereghajtó baranyaiak irányítását.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A közelmúltban már foglalkoztunk a Kozármisleny mélyrepülésével. Az elmúlt hat szezont figyelembe véve két nyolcadik hely volt a baranyaiak legrosszabb eredménye a másodosztály Nyugati-csoportjában, az egycsoportos NB II-ben azonban meglehetősen gyengén teljesítenek: 16 forduló után az utolsó, 16. helyen állnak, hátrányuk kilenc pont a bennmaradást jelentő 13. helyezetthez képes.

Két mérkőzéssel az őszi szezon vége előtt edzőváltás történt: a távozó Szabó Zsolt helyére ideiglenesen Németh Zsolt került. A Rangadó.hu értesülése szerint Preisinger Sándor veszi át a csapat irányítását, aki a közelmúltban a Zalaegerszeg, majd a szlovák OFC Russel Gabcíkovo edzője volt. Érdeklődésünkre Feleki Attila tulajdonos elmondta, valóban tárgyalt a ZTE FC korábbi trénerével.

– Tárgyaltam néhány lehetséges jelölttel, ezen a héten megszületik a döntés. Preisinger Sándorral is beszéltem, de senkinek nincs több vagy kevesebb esélye – mondta Feleki Attila. – Nem kérdés, hogy benn akarunk maradni. Ehhez szerintem három feltétel szükséges. Kell egy megfelelő edző, aki hisz benne, és megtesz érte mindent. Szükség van motivált játékosok, akik valóban ezt akarják, nem csak fél évet eltölteni itt. És végül akiket itt tarunk, azokat olyan motivációs szintre kell emelni, hogy elérhető legyen a bennmaradás, mert nálam nincs más opció.

Olvasói sztorik