NB II

A soroksári bizonyítékokat várják Gyulán

Folytatódik a románozós-magyarozós sztori. Popovics Pál is nyilatkozott.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az MLSZ fegyelmi bizottsága keddi határozatában megállapította, hogy Varga Attila, az NB III-as Soroksár edzője a Gyula elleni mérkőzésen becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartást tanúsított, amikor az ellenfél edzőjét, Popovics Pált, és a gyulai játékosokat sértegette. A soroksári edző három hónapos eltiltást kapott.

Varga Attila a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy az ügynek voltak előzményei. Állításai szerint – amelyeket elmondása szerint bizonyítékokkal tud alátámasztani – Popovics szidta a magyarokat. Varga Attila nyilatkozatát itt találják meg.

A Rangadó.hu elérte Popovics Pált, a Gyula edzőjét, aki szintén megszólalt az ügyben.

– Jelenleg nem szeretném kommentálni Varga Attilának, a Soroksár vezetőedzőjének kijelentéseit. Nem szeretném kommentálni egészen addig, amíg az állításait alá nem támasztja, azokkal a bizonyítékokkal, amikre hivatkozik az interjúban – mondta a Rangadónak Popovics Pál, aki román-magyar kettős állampolgár.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik