Nemzetközi foci bajnokok ligája

Hazai pályán ütötték ki a BL-ből a Juventust, a Lille kettős vereséggel búcsúzott

Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images
Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images

Szerda este teljessé vált a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye.

A kétgólos előnnyel pályára lépő Chelsea-nek egészen addig nem is kellett körmöt rágnia az angol szurkolóknak, amíg Jorginho kezezése miatt tizenegyest nem kapott a hazai csapat. Burak Yilmaz élt a lehetőséggel, így a 38. percben már csak egy góllal vezette a párharcot Thomas Tuchel csapata.

Csakhogy még a szünet előtt egyenlítettek is a vendégek. Jorginho ugratta ki tanárian Christian Pulisicet, aki higgadtan a jobb alsóba lőtt.

Térfélcsere után a támadáshoz felzárkózó szárnyvédő, César Azpilicueta lőtte kapuba Mason Mount hajszálpontos, balról érkező keresztlabdáját, így a 72. percben már lényegében eldőlt a továbbjutás. Végül 2-1-re nyert a Chelsea, vagyis 4-1-es összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé.

Ennél jóval izgalmasabban alakult a nap másik nyolcaddöntője, a Juventus-Villarreal összecsapás. Ebben a párharcban ugyanis döntetlen született Spanyolországban, sokáig pedig 0-0 állt az eredményjelzőn Torinóban is. A 76. percben viszont Daniele Rugani egy elkésett belépővel összehozott egy tizenegyest, amit Gerard Moreno értékesíteni tudott.

Ezután persze sietős lett a Juvénak az egyenlítés, mégis a vendégek lőttek újabb gólt, amikor egy szöglet után megcsússztatott fejest a remekül érkező Pau Torres a kapuba lőtt.

A kegyelemdöfést Arnaut Danjuma vitte be tizenegyesből, miután teljesen szétesett fejben a hazai csapat és De Ligt blokkolás közben kézzel ért labdába.

Innen pedig már nem volt visszaút az olaszoknak, vagyis a Villarreal 4-1-es összesítéssel jutott tovább. Ezzel a két madridi csapat mellett harmadik spanyol együttesként jutott negyeddöntőbe, de ugyanígy a Chelsea is két PL-csapattal együtt ment tovább, a Manchester City és a Liverpool már korábban megnyerte a maga párharcát. Rajtuk kívül a portugál Benfica és a Bayern München nyerheti még meg a trófeát.

Eredmények – Bajnokok Ligája, nyolcaddönt

Lille-Chelsea 1-2 (1-1)
Gólszerző: Yilmaz (38.), ill. Pulisic (45.), Azpilicueta (72.)

Juventus-Villarreal 0-3 (0-0)
Gólszerző: Moreno (78. – tizenegyesből), Pau Torres (85.), Danjuma (91. – tizenegyesből)

A negyeddöntő mezőnye:
Chelsea FC (angol, címvédő), Manchester City (angol), Liverpool FC (angol), Real Madrid (spanyol), Atlético Madrid (spanyol), Villarreal (spanyol), Bayern München (német), Benfica (portugál)

Olvasói sztorik