Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A siófoki klubnak annak ellenére, hogy kiesett a másodosztályba, sok drukkere és „hangdrukkere” van, de utóbbiakat nem a lelátón, hanem a VIP-páholyban kell keresni. Velük ellentétben Papp Dániel mindig a lelátón foglal helyet, és a nyolcvanas évek óta nem csak a szájával, de a pénztárcájával is segítette, illetve a mai napig is segíti a csapatot. Nagyon nagy drukkernek számít, hiszen a mai napig elutazik az idegenbeli meccsekre is, ha teheti. A szó régi, klasszikus értelmében mecénás, aki nagyon sok futballistának segítette, egyengette a pályafutását, és a visszavonulás utáni életkezdetét is a vendéglátásban, az idegenforgalomban a Balaton mellett. Az 1984-es kupadöntőben a legendás Rába ETO ellen gólt szerző Szabó József például manapság is a „Papp Dani” vendéglőjében dolgozik.
Pedig az életútja kezdetén nem volt benne a pakliban, hogy a balatoni vendéglátás emblematikus alakja, és a siófoki labdarúgók elkötelezett támogatója lesz, hiszen fiatalságát Miskolcon töltötte, és aktívan atletizált. Igen ám, de beszélgetésünk során hamar kiderült, hogy már akkoriban is focizott, de rövidlátó volt, emiatt öt és fél dioptriás szemüveget kellett viselnie. Ennek ellenére az NDK-ban nem akarták elhinni, hogy nem német, mert még a helyi játékosoknál is többet futott.
– Inas-bütykös játékos voltam, mint Olajos Sanyi. Akihez hozzáértem, azt mondta: ez szúr, ez bök! Amolyan kényelmetlen típusú futballt játszottam. A foci mindig is szerelem volt. Szerettem volna komoly eredményt elérni, de nem sikerült – mesélte Papp Dániel.
Atlétaként az ötezer méteres síkfutás volt a főszáma, de jöttek a sérülések, majd egy porcműtét, ezért romlottak az eredményei. Szakedzői képesítést szerzett, de egyik nyáron Balatonföldvárra került, szezonmunkára, mint sok más diák.
– A Kukorica Csárdában kezdtem, ahol a főnököm azt mondta, nem igazán kellene más szakmát választanom – mesélt a balatoni vendéglátózás kezdeteiről. Így lett Papp Dánielből egy középszerű edző helyett az egyik legismertebb, legkedveltebb vendéglős.
Több mint harminc évvel ezelőtt került Siófokra. A labdarúgócsapattal eleinte csak annyi kapcsolata volt, mint egy átlagos szurkolónak: minden mérkőzésen ott volt. Aztán egymást követték a sporttalálkozások, amelyeknek köszönhetően csaknem valamennyi játékossal jó kapcsolatba került, később az edzőkkel, játékvezetőkkel úgyszintén.
A Balaton fővárosának egykori leghíresebb, legkedveltebb éttermét, a Matróz Csárdát is ő üzemeltette. A siófoki csapat hazai meccsei előtt mindig ott ebédeltek a játékvezetők, akiket Papp Dániel így búcsúztatott: „Bíró sporttárs, az aktatáskáját ne felejtse itt! Egy dologra megkérem: soha ne fújjon nekünk, de ne bántsa ezt a kis csapatot.” Akkoriban ugyanis létezett a whiskynek egy négy és fél literes kiszerelése, ami leginkább a diplomatatáskára hasonlított…
– Senkinek nem tettem tisztességtelen ajánlatot, mert ellene vagyok, és az egész életem olyan volt, hogy nem tudtam kegyelmet kérni. Nem az én világom. Annál rosszabb dolog nincs, mintha egy becsületes, önérzetes embert megsértenek – ismertette egyik alapelvét a vendéglős.
Amikor a kedvenc siófoki játékosáról érdeklődtem, egy pillanatig nem gondolkodott, rögtön rávágta Ioan Adrian Zare nevét. A kitűnő román légiós 1990 és 1993 között játszott a csapatban, de korábban, 1984-ben az Európa-bajnokságon résztvevő román válogatottnak is tagja volt.
– Nálam mindig a játéktudás számított. Őt én hoztam ide annak idején, Erdélyből. Jenei Imre a román szövetségben dolgozott, ő segített nekünk ebben a dologban. A tárgyalás alapja, ellenértéke nem valami nagy összeg, hanem néhány pár Tisza sportcipő volt. De én nem szóltam bele a játékosok dolgába, mindig az edzőre bíztam, kit szeretne igazolni – mondta Papp Dániel.
Ami a siófoki edzőket illeti, mindenkivel jól kijött, mindenkit kedvelt. Legszívesebben a Csank János, Vass László párosra emlékszik, mint mondta, a korábbi szövetségi kapitány az örökös morcosságával együtt igazi karakter.
– A legnagyobb baj, hogy az edzők ki vannak szolgáltatva. Van-e megfelelő játékosanyag? Van-e megfelelő anyagi háttér a támogatóknak köszönhetően? Más lenne a helyzet mondjuk húszezres nézőszám esetén, hiszen akkor a mérkőzés egyben társadalmi eseményt is jelentene. Ezt újjá kellene éleszteni, hogy legalább ott találkozzanak az emberek – zárta szavait a klasszikus balatoni mecénás, Papp Dániel, akinek remélhetőleg minél több követője akad. Olyanok, akikre szintén a csapat tizenkettedik játékosaként emlékeznek majd, mint rá az 1984-es MNK-győzelem után.
