Nemzetközi foci

Thomas Tuchel többet beszélt a Chelsea-meccs előtt történtekről, mint a győzelmükről

Szombaton a Chelsea úgy nyert 4-0-ra idegenben a Burnley ellen, hogy a félidőben még 0-0 volt az állás, aztán a 47. és a 69. perc között négyszer is betaláltak. A londoniak edzője, Thomas Tuchel a mérkőzést követő nyilatkozatában azonban többet beszélt a nulladik perc előtt történtekről, mint magáról a meccsről – számolt be a bbc.com.

Az orosz-ukrán háború kitörése óta a Premier League klubjai a béke mellett és a megszállás ellen demonstrálnak (fura válaszként Kínában nem közvetítik az angol első osztály mérkőzéseit). Így történt ez szombaton is. Ám a Turf Moon stadion nézőinek egyperces tapsa közben néhány Chelsea-szurkoló Roman Abramovicsot  éltette, a nevét skandálta, mivel a korábbi orosz tulajdonos szerda este bejelentette, hogy a kialakult politikai és gadasági helyzet miatt 19 év után eladja a klubot.

Kapcsolódó
„A sportnak most lett hirtelen büdös és véres az orosz pénz”
Miután kitört az orosz-ukrán háború, a nemzetközi sportszövetségek szinte azonnal elvették Oroszországtól azokat a nagy világeseményeket, amelyek rendezését korábban odaítélték, majd szankcionálták az orosz sportolókat is. De vajon mennyire meglepő ez a gyors, határozott reakció?

„Amikor bármi miatt kinyilvánítjuk a szolidaritásunkat, azt egy percen keresztül egységesen kell tennünk.

Ez nem az a pillanat, amikor más üzeneteknek adhatsz hangot. Ez a perc a tiszteletünk kifejezéséről szól. Ezt akarjuk tenni. Ukrajnáért tesszük, és ez alatt az egy perc alatt nem lehet más vélemény a helyzetről

– mondta Thomas Tuchel, a Chelsea menedzsere a mérkőzést követő nyilatkozatában.

A Chelsea szóvivője később közleményben erősítette rá Tuchel érzéseire.

„A klub nagyon határozott álláspontja az, hogy a tisztelet vagy elismerés pillanatait minden jelenlévőnek tiszteletben kell tartania” – olvasható a közleményben.

Premier League, 28. forduló:

Liverpool – West Ham United 1-0 (1-0)
Burnley – Chelsea 0-4 (0-0)
Aston Villa – Southampton 4-0 (2-0)
Newcastle United – Brighton 2-1 (2-0)
Norwich City – Brentford 1-3 (0-1)
Wolverhampton Wanderers – Crystal Palace 0-2 (0-2)
Leicester City – Leeds United 1-0 (0-0)

vasárnap játsszák:
Watford – Arsenal 15.00
Manchester City – Manchester United 17.30

 

hétfőn játsszák:
Tottenham Hotspur-Everton 21.00

 

A tabella:
1. Manchester City 27 64-17 66 pont
2. Liverpool FC 27 71-20 63
3. Chelsea 26 53-18 53
4. Manchester United 27 44-34 47
5. West Ham United 28 46-35 45
6. Arsenal 24 38-27 45
7. Tottenham Hotspur 25 35-32 42
8. Wolverhampton Wanderers 27 24-23 40
9. Southampton 27 34-41 35
10. Crystal Palace 28 39-38 33
11. Aston Villa 26 37-37 33
12. Leicester City 25 40-43 33
13. Brighton 27 26-32 33
14. Newcastle United 26 30-46 28
15. Brentford 28 30-45 27
16. Leeds United 27 29-61 23
17. Everton 24 28-41 22
18. Burnley 26 22-36 21
19. Watford 26 25-47 19
20. Norwich City 27 16-58 17

Olvasói sztorik