NB II

Jó ugródeszka lehet

A hazatérő Vituska Istvánnak elsőre szimpatikus volt a másodosztályú baranyaiak ajánlata.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az NB II-ben folytatja pályafutását Vituska István, aki az Újpest színeiben korábban az élvonalban is pályára lépett. A 25 éves labdarúgó 15 mérkőzésen bizonyíthatott a magyar élvonalban, és egy gólt szerzett. A lila-fehérek után az akkor még NB II-es Lombard Pápa következett, ahol 2007 tavaszán és őszén összesen hétszer jutott szóhoz.

A legutóbb Ausztriában játszó középpályás a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, nem tett le arról, hogy visszatérjen a magyar első osztályba. Ehhez kiváló előkészítőnek tartja új csapatát, az elmúlt évek egyik legsikeresebb NB II-es együttesét, a Kozármisleny SE-t.

– Volt más ajánlata is Magyarországról, illetve külföldről?
– A Kozármisleny keresett meg elsőként itthonról a nyár folyamán – magyarázta Vituska István. – Nagyon szimpatikusak voltak számomra, rögtön elnyerte a tetszésemet az ajánlatuk, így nem is gondolkoztam sokat a szerződés aláírásán. Elmondható, hogy a mislenyi volt az első és egyetlen megkeresésem. Motivált, hogy hazaigazoljak, hiszen nem tettem még le arról, hogy előbb-utóbb egy NB I-es csapatban játsszak. Azzal pedig tisztában vagyok, hogy az elmúlt években sok fiatal tudott az élvonalba szerződni ettől a csapattól. Ausztriában nem profi játékosként szerepeltem, ezért is szerettem volna csapatot váltani, egy jobb bajnokságba előrelépni. Ott nem lett volna lehetőségem magasabb osztályba igazolni a szerződésem miatt, emiatt is örülök a Kozármisleny megkeresésének.

– Milyenek az első benyomásai a csapatról, és mit vár a következő idénytől?
– Bízom benne, hogy minél jobb eredményt tudunk elérni a következő szezonban, és abban is, hogy minél jobb játékkal tudok ehhez hozzájárulni. Jóval erősebb bajnokságban fogok pályára lépni, mint az előző idényben, de ez csak jót tesz nekem a fejlődésemet tekintve. Maga a csapat nagyon szimpatikus, jó közegbe kerültem. Kellemes, szép környezetben készülhetünk. Pécs környéke amúgy sem idegen számomra, hiszen nem olyan messze innen, Szekszárdon nőttem fel.

Kozármisleny valóban jó ugródeszka lehet az NB I-be vágyó fiataloknak. Erről, és a felkészülésről a csapat vezetőedzőjével, Szabó Zsolttal beszélgettünk.

– Hétfőn kezdtük a felkészülésünk harmadik hetét – kezdte Szabó Zsolt. – Folyamatosan próbáljuk kialakítani a keretet, de még minden csapatrészbe kellene igazolnunk játékost. Az elmúlt hetekben több próbajátékos is megfordult nálunk, közülük vannak, akiket szeretnénk maradásra bírni. Van, akivel közel állunk a megegyezéshez, de persze van olyan is, akivel egyelőre nem sokat közeledtek az álláspontjaink. Folyamatosan dolgozunk, ráadásul már az edzőmérkőzések is elkezdődtek, szerda-szombat ritmusban játsszuk a felkészülési találkozóinkat. Élvonalbeli csapatokkal mérkőzünk, múlt héten legyőztük a Kecskemétet, hétvégén kikaptunk a Ferencvárostól, szerdán a Puskás Akadémia vár ránk, szombaton pedig a Pakssal találkozunk.

– Az elmúlt években rendre a Nyugati-csoport élmezőnyében végzett a Kozármisleny. Folytatható ez a sorozat az összevont NB II-ben is?
– Elég képlékeny még, hogy konkrét célokat fogalmazzunk meg, sok függ attól, hogy mennyire tudjuk megerősíteni a keretet. A mostani másodosztály inkább egy NB I/B lesz, erőseb lesz a bajnokság, mint az előző években. Reálisan nézve a nyolcadik-tízedik helyek valamelyikére várnám a csapatot, de természetesen mindent megteszünk, hogy minél előrébb végezzünk. Meghatározó együttest szeretnénk összerakni, azt azonban nem hiszem, hogy top-csapat leszünk a következő szezonban. Az eredményesség mellett továbbra is nagyon fontos célunk, hogy tehetséges, ambiciózus fiatalokat igazoljunk, akik rövid időn belül akár az NB I-ben is megmutathatják magukat. Idén hét játékosunk igazolt az első osztályba, továbbra is szeretnénk kész élvonalbeli labdarúgókat kinevelni.

Olvasói sztorik