Nemzetközi foci

A Real Madrid és a Barca kiejtője új ellenfelet kapott

Quality Sport Images/Getty Images
Quality Sport Images/Getty Images

Péntek este kisorsolták a Király Kupa elődöntőjének párosításait.

Kapcsolódó
89. percben kapott góllal esett ki a Real Madrid a kupából
A Barcelona után kiejtette a bajnoki címvédőt is a baszk csapat.

A sorsoláson már nem volt érintett az FC Barcelona és a Real Madrid sem, ami az Athletic Bilbaónak köszönhető, ugyanis a baszk csapat ejtette ki mindkét együttest. Az elmúlt két szezonban egyaránt döntőbe jutó, ám ott vereséget szenvedő csapat legközelebb a Valenciával játszik, immár oda-visszavágós rendszerben. A másik ágon az ősszel a Fradival egy Európa Liga-csoportban szereplő Real Betis a Rayo Vallecano ellen küzd a fináléba jutásért.

Az első mérkőzéseket február 9-én és 10-én játsszák, míg a visszavágókra március 2-án és 3-án kerül sor.

Olvasói sztorik