Nemzetközi foci

Egy hír, aminek minden focirajongó örül: Eriksen PL-csapatban tér vissza

Jonathan NACKSTRAND / AFP / POOL
Jonathan NACKSTRAND / AFP / POOL

Az angol Premier League-ben szereplő Brentfordban folytatja pályafutását Christian Eriksen dán válogatott labdarúgó, akit júniusban, a finnek elleni EB-meccsen szívmegállás miatt újra kellett éleszteni.

A klub hétfői közleménye szerint a 29 éves középpályással az idény végéig szóló szerződést kötöttek.

Eriksen számára korántsem ismeretlen a Premier League, hiszen hét évig erősítette a Tottenham Hotspurt, melynek színeiben 226 bajnoki mérkőzésen 51 gólt szerzett és 67 gólpasszt adott.

Eriksen a részben budapesti rendezésű tavaly nyári Európa-bajnokságon, a június 12-én, Finnország ellen játszott koppenhágai csoportmérkőzés első félidejének végén esett össze a gyepen, de csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően meg tudták menteni az életét.

A dán játékost defibrillátorral élesztették újra, az életmentő beavatkozás után pedig kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmusszabályozót kapott, majd hazatért.

Kapcsolódó
Még a falon is átmegy a csendes vezér, aki megmentette Eriksen életét
A dán Simon Kjaer az Eb-n páratlan lélekjelenlétével megmentette csapattársa, Christian Eriksen életét. A Milan vikingje súlyos sérüléssel zárta karrierje legemlékezetesebb évét, de már alig várja, hogy ismét a társak fején ugráljon.

Az olasz bajnoki címvédő Internazionale decemberben felbontotta a szerződését, mert Olaszországban nem léphet pályára olyan labdarúgó, akinek szívritmusszabályozót ültettek be a szervezetébe.

A 109-szeres dán válogatott játékos egy hónapja kijelentette, mindent megtesz azért, hogy visszatérhessen a pályára, mert a Katarban sorra kerülő idei világbajnokságon szeretne a dán keret tagja lenni.

Kapcsolódó
Christian Eriksen a katari világbajnokságon akar játszani
Egyelőre nincs csapata az Európa-bajnokság

Eriksen az Ajaxnál kezdte profi pályafutását, miután végigjárta a klub ifjúsági csapatait, 2010-ben mutatkozott be a felnőttek között. Három holland bajnoki cím után, 2013-ban a Tottenham Hotspurhöz szerződött, majd 2020-ban lett az Inter futballistája.

Olvasói sztorik