NB II

Közel a megegyezés

A rutinos Molnár Zoltán az NB III-ba is eddigi csapatával, a Veszprémmel tarthat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mindössze két mérkőzést hagyott ki az NB II előző idényében Molnár Zoltán. A Veszprém rutinos hátvédjének – csakúgy, mint a csapat többi tagjának – lejárt a szerződése az NB III-ba kieső bakonyiaknál, így egyelőre kérdéses lehet, vajon jövőre is számíthat-e alapemberére a csapat.

Molnár Zoltán a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, közel az egyezség a folytatásról. Hétfő délután ülnek tárgyalóasztalhoz a vezetőkkel, akik továbbra is számítanának a 39 éves védő szolgálatára.

– Nincs élő szerződésem a csapattal, de úgy váltunk el a szezon végén, hogy én is és a veszprémi vezetők is szeretnék, ha folytatnánk a közös munkát – magyarázta az atlantai olimpiát is megjárt Molnár Zoltán. – Hétfő délután lesz az első edzés, akkor fogunk egyeztetni a folytatásról. Mint említettem, úgy köszöntünk el egymástól a szünet előtt, hogy bízunk a további közös munkában, így minden esély megvan rá, hogy az NB III-ban is a Veszprém játékosa legyek.

– Van esetleg konkrét feltétele annak, hogy aláírja új megállapodását?
– A leginkább sarkalatos pont az anyagi oldala a dolognak. Sokat kell utaznom, hogy ott legyek az edzéseken, ezek pedig pluszköltségeket jelentenek. De a vezetőkkel már beszéltünk erről, azt mondták, ez nem jelent gondot a szerződés megújításában.

– Úgy tudjuk, élőben tekintette meg a Soroksár–Cegléd osztályozót. Volt esetleg máshonnan – például ezektől a kluboktól – is ajánlata?
– A Soroksár-mérkőzést a barátaim miatt néztem meg a helyszínen, miattuk mentem ki. Szóba került persze, hogy ha esetleg nem kapnék ajánlatot a Veszprémtől, akkor megpróbálhatnám Soroksáron a játékot, úgy érzik, erősítés lehetnék a csapatnak. Azonban komolyabban nem került szóba a csapatváltás, hiszen úgy beszéltük meg a veszprémi vezetőkkel, hogy egyeztetünk a folytatásról. Más csapattól pedig nem érdeklődtek felőlem. Közel negyven éves vagyok, ennyi idősen már akkor sem igazán keresnek meg játékost, ha megüti, vagy kicsivel akár felül is múlja az adott osztály játékszintjét.

Olvasói sztorik