NB II

Németh Zoltán is a jelöltek között

Az FC Ajka volt vezetőedzője az SVSE felnőtt csapatánál, vagy az utánpótlásban kaphat szerepet.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Április végén köszönt el az FC Ajka csapatától Németh Zoltán vezetőedző. Az ősszel veretlenül menetelő együttes trénere akkor úgy érezte, megtört a bizalom iránta, részben ezért ajánlotta fel lemondását a dobogós csapatnál.

Németh Zoltánról azóta nem hallhattunk sokszor, bár neve néhány alkalommal felmerült a hírekben egy-egy megüresedett edzői pozíció kapcsán. A szakembertől megtudtuk, Sopronban áll munkába, az utánpótlásban kapott szerepet, azonban még az is megeshet, hogy őt nevezi ki a vezetőség Bücs Zsolt vezetőedző megüresedett helyére.

– Az elmúlt időszakban picit elszakadtam a labdarúgástól, több időt szenteltem a családomnak – válaszolta a Rangadó.hu megkeresésére a legutóbb az Ajka vezetőedzőjeként dolgozó Németh Zoltán. – Nyártól azonban újra munkába állok, hiszen alig, hogy távoztam az Ajka csapatától, több klub is megkeresett. A Sopron és a Haladás is munkát kínált az utánpótlásban, előbbi ajánlatát pedig el is fogadtam. Nem szerettem volna már sokat utazgatni, elég volt ez nekem az elmúlt húsz évben, ezért is döntöttem Sopron mellett.

– Az NB II-es kispad után nem tartja visszalépésnek, hogy csak az utánpótlásban kap szerepet?
– Egyáltalán nem tartom annak, ugyanakkora felelősséggel jár egy utánpótláscsapat irányítása, mint egy felnőtt gárdáé. Más lesz a feladatom, mint egy felnőtt együttes élén, de ez is sok kihívást rejt magában. Ráadásul még az is lehet, hogy végül mégis a felnőtteknél kötök ki, hiszen Bücs Zsolt távozásával megüresedett a vezetőedzői poszt. Több jelölt közül kerül ki az új edző személye, és köztük vagyok én is. Ez ügyben a héten születhet döntés.

– Visszakanyarodva az elmúlt szezonra: mennyire lepte meg a bajnokság alakulása?
– Nem nagyon lepett meg a végeredmény. Azt már télen lehetett látni, hogy mely csapatok harcolják ki az osztályozó nélküli bennmaradást. A Puskás Akadémia nagyon elszakadt a mezőnytől, és a Kozármisleny, a Gyirmót és az Ajka is gyűjtött annyi pontot, hogy már-már biztosnak mondható volt a jövő évi tagságuk. Az osztályozókon a Tatabánya és a Szigetszentmiklós kihasználta az osztálykülönbséget ellenfelével szemben, viszont a Sopron hiába produkált remek tavaszt, a lehető legnehezebb ellenfelet kapta a Dunaújváros személyében, így nem sikerült a pályán kiharcolnia a bennmaradást.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik