Nemzetközi foci

A United edzője elmondta, mivel nyugtatta le a dühöngő Ronaldót

BEN STANSALL / AFP
BEN STANSALL / AFP

Bár a Manchester United szerdán a csapnivaló első félidei teljesítménye után nyerni tudott 3-1-re a Brentford otthonában, a világ sportsajtója elsősorban azzal volt elfoglalva, hogy Cristiano Ronaldo nem viselte jól, hogy lecserélték a 72. percben. A vendégek harmadik gólja után a kamera azt is elcsípte, hogy Ralf Rangnick, a manchesteriek menedzsere Ronaldóval beszélget, majd a mérkőzést követően is megkérdezték a németet, hogyan tudta kezelni ezt a helyzetet.

Kapcsolódó

„Normális reakció volt. Nem volt persze boldog, de sérülésből tért vissza, örültem neki, hogy a pályára küldhettem. Megmondtam neki, hogy 2-0-ra vezetünk, és tanulnunk kell abból, ami a Villa Parkban történt [a szerdait megelőző bajnokin kétgólos előnyből ikszelt a United az Aston Villa ellen], az akkori meccset követően nagyon mérges voltam magamra, mert nem álltunk vissza öt védőre. Nem akartam ugyanazt a hibát elkövetni.

Mondtam neki: Ronaldo, 36 éves vagy, kitűnő formában, de ha egy napon edző leszel, akkor egy edző szemüvegén keresztül nézed majd a dolgokat. Márpedig a döntéseket nekem kell meghoznom.

És figyelembe kell vennem, mi a jó a csapatnak, mi válik a klub hasznára. Remélem ő is ugyanígy látja” – magyarázta Rangnick a BBC-nek.

A Manchester United a hetedik helyen áll a Premier League-ben és a győzelme ellenére még úgy is kilenc pontra van a dobogótól, hogy a Chelsea csak döntetlent játszott a hétközi fordulóban. Ronaldo nyolc góljával a manchesteriek legeredményesebb játékosa a bajnokságban.

Olvasói sztorik