Nemzetközi foci

Csoportos nemi erőszak miatt kilenc év börtönt kapott a százszoros brazil válogatott

JUAN MABROMATA / AFP
JUAN MABROMATA / AFP

A korábbi ítéletet helyben hagyva kilenc év börtönbüntetésre ítélte szerdán az olasz legfelsőbb bíróság a százszoros brazil válogatott labdarúgót, Robinhót, mert részt vett egy csoportos nemi erőszakban, írta az MTI.

Kapcsolódó
Óriásit mentett saját kapujánál a magyar Maldini
Az AFC Wimbledon legalábbis így nevezte Csóka Dánielt.

A 37 éves játékosra 2017-ben szabta ki először egy olasz bíróság ezt a büntetést egy 2013-ban, Milánóban történt eset miatt. A vád szerint az akkor az AC Milanban futballozó csatár és barátja, Ricardo Falco, illetve további négy társuk megerőszakolt egy 23 éves nőt. Falco szintén kilenc év börtönt kapott, a társaikat azonban nem találta meg a rendőrség.

Brazíliának nincs kiadatási egyezménye Olaszországgal, de így sem lehet nyugodt Robinho, mert ha olyan helyre utazik, amelynek van – ez csaknem hetven ország –, akkor azt kockáztatja, hogy alkalmazzák vele szemben a nemzetközi elfogatóparancsot.

A futballista, aki megfordult a Real Madridban és a Manchester Cityben is, 2020 októberében első profi csapatához, a Santos FC-hez igazolt, de a bírósági ítélet miatt szurkolók és támogatók tiltakoztak a szerepeltetése ellen, így hat nap után szerződést bontottak vele.

A támadót korábban is megvádolták nemi erőszakkal, amikor Manchesterben játszott, de 2009-ben felmentették.

Olvasói sztorik