Nemzetközi foci

Kétszer állt fel a padlóról a Barca, de a Real jutott kupadöntőbe

FAYEZ NURELDINE / AFP
FAYEZ NURELDINE / AFP

A Barcelona ugyan kétszer is kiegyenlített, de a Real Madrid jutott be a Spanyol Szuperkupa döntőjébe, miután a szaúd-arábiai Rijádban, hosszabbítást követően 3-2-re nyert. Carlo Ancelotti csapatának ellenfele majd az Atlético Madrid-Athletic Bilbao összecsapás győztese lesz.

Kapcsolódó
Botrány az Afrika Kupán: a 85. percben lefújta a bíró az egyik meccset
Végül folytatták a játékot, de még így sem tartott 90 percig az összecsapás.

A Barca oldalán nagy hír volt, hogy a téli szerzemény Ferran Torres ezen a mérkőzésen, a kezdőben mutatkozott be a csapatban. A két rivális egyelőre eléggé ellentétes szezont produkál, mert míg a Real Madrid vezeti a spanyol bajnokságot, az edzőváltáson is átesett Barcelona csetlik-botlik a La Ligában – az ősszel ki is kapott madridi ellenfelétől, míg a Bajnokok Ligájában is a harmadik lett csoportjában és az Európa Ligában folytatja csak.

A Real a 25. percben szerzett vezetést, Busquets veszítette el a labdát a középpályán, a gyors ellentámadás végén Benzema ugratta ki Vinícius Jr.-t, aki ballal higgadtan fejezte be a támadást. Úgy tűnt előnnyel mehet majd szünetre a Madrid, de egy centerezés után nem sikerült felszabadítania a védelemnek, Luuk de Jongról pedig a kapuba pattant a labda – a holland egymást követő harmadik mérkőzésén volt eredményes.

Xavi kettőt cserélt a szünetben, bejött Pedri és Ezzalzouli, a Barca pedig kezdeményezőbbé vált, jöttek is lövések, de nem sikerült megszerezni a vezetést. Hiába a barcelonai lehetőségek, a Real került ismét előnybe: Benzema a 69. percben még a kapufát találta el, de aztán nem sokkal később egy középre tett labdát passzolt jobbal a hálóba.

Xavi ezen a mérkőzésen nem tudott hibázni, ha a cserékről volt szó, ugyanis Alba beadása után a meccsbe a kispadról beszálló Ansu Fati a 83. percben kiegyenlített és hosszabbításra mentette az elődöntőt (sőt a Barcának még voltak veszélyes támadásai a rendes játékidőben).

A 98. percben is egy cserejátékos volt eredményes, csakhogy ezúttal madridi oldalon, a Real szétszedte a barcelonai védelmet, többeknek is megvolt a lehetősége, hogy ismét vezetést szerezzen, végül Valverde köszönt be.

A meccs legvégére is maradtak még izgalmak: Fati ollózva próbált meg ismét egyenlíteni, majd a Real egy kontrából zárhatta volna le a meccset, de Rodrygo a kapu mellé lőtt. A Real végül kihúzta és 3-2-re nyert, de a Barcelona is vihet tovább magával pozitívumokat ebből a mérkőzésből a vereség ellenére, hogy mást ne mondjunk,

20-szor próbálkozott kapura lövéssel a csapat (hatszor találta el azt), amire el Clásicón 2006 óta nem volt példa.

Spanyol Szuperkupa, elődöntő

Real Madrid – Barcelona 3-2 (1-1, 2-2, 3-2) – hosszabbítást követően

Olvasói sztorik