Nemzetközi foci

Három gólt szerzett, mégsem nyert a Tottenham

Glyn KIRK / AFP
Glyn KIRK / AFP

Továbbra is veretlen Antonio Conte irányításával a Tottenham, amely ugyan több mint 50 percet emberelőnyben futballozhatott a Southampton otthonában, de mégis csupán egy ponttal távozott.

Kapcsolódó
Hét veretlen bajnoki után ismét elhasalt a Liverpool
Jürgen Klopp csapata büntetőt hibázott, végül kikapott a Leicestertől.

A hazaiak James Ward-Prowse révén a 25. percben szereztek vezetést (1-0), ezt Harry Kane a félidő vége előtt tizenegyesből kiegyenlítette – ráadásul Mohammed Salisu piros lapja miatt emberelőnybe is került a Spurs.

Ezt azonban nem sikerült kihasználni, pedig a második játékrészben kétszer is betaláltak a vendégek.

Az 53. percben Kane lépett ki és talált be a kapuba, de a VAR szerint lesen kapta a labdát.

A 67. percben egy jobb oldali beadást követően Fraser Forster kapus ügyetlenkedte a labdát saját kapujába, de a játékvezető szerint ehhez Matt Doherty szabálytalankodása is hozzájárult, így érvénytelenítette a találatot.

A Spurs egy pontja így is azt jelenti, hogy Conte az első menedzser a klub történetében, aki az első hét bajnoki meccsén veretlen maradt.

A West Ham United 4-1-re nyert a kiesés ellen küzdő Watford otthonában. A londoni csapat az utóbbi három meccsén mindössze egy pontot gyűjtött, de most megszakította nyeretlenségi sorozatát.

A harmadik délutáni találkozón a Crystal Palace magabiztosan verte a sereghajtó, vendég Norwich Cityt.

Premier League, 20. forduló

Crystal Palace–Norwich City 3-0 (3-0)
gól: Édouard (8., 11-esből), Mateta (38.), Schlupp (42.)

 

Southampton–Tottenham 1-1 (1-1)
gól: Ward-Prowse (25.), illetve Kane (41., 11-esből)
piros lap: Salisu (40., Southampton)

 

Watford–West Ham United 1-4 (1-2)
gól: Dennis (4.), illetve Soucek (27.), Benrahma (29.), Noble (58., 11-esből), Vlasic (90+2)

 

Leicester City–Liverpool 1-0 (0-0)
gól: Lookman (59.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik