Nemzetközi foci bajnokok ligája

Nagyobb a baj, mint hitték, Neymar lemaradhat a Real elleni BL-meccsről

Jeff PACHOUD / AFP
Jeff PACHOUD / AFP

A vártnál későbbre tolódik a Paris Saint-Germain brazil világsztárja, Neymar visszatérése a futballpályára.

A PSG közleménye szerint a támadónak még legalább négy-öt hetet kell pihennie, hogy teljesen felépüljön bokasérüléséből, amelyet november 28-án szenvedett a Saint-Étienne elleni mérkőzésen. A bajnoki címvédő 3-1-es győzelmét hozó találkozón a 29 éves játékost a 88. percben kellett lecserélni, miután Yvann Macon rálépett lábára. Később mankóra támaszkodva hagyta el a stadiont.

Kapcsolódó
Hiába jött Mutu, Erős Gáborral folytatja a Kisvárda
A szükséges papírokkal a sportigazgató, Révész Attila rendelkezik majd.

Akkor úgy kalkuláltak a fővárosi csapatánál, hogy körülbelül hat-nyolc hetet kell kihagynia Neymarnak, a friss diagnózis viszont azt jelenti, hogy legkorábban január végén kezdheti újra az edzéseket, így várhatóan még nem lesz bevethető a párizsiak jövő évi első Bajnokok Ligája-fellépésén.

A PSG a BL nyolcaddöntőjében február 15-én játssza első meccsét, amikor is a Real Madridot fogadja Párizsban.

Olvasói sztorik