Nemzetközi foci

Csapat nélkül maradt a világ leggazdagabb labdarúgója

A portugál CS Maritimo bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontja Faiq Bolkiah szerződését, így a 23 éves középpályás ingyen igazolhatóvá vált.

Kapcsolódó
Nyomornegyedben, patkányok között élt az Újpest egykori válogatott védője
Kolár Endre hét és fél éve a Fülöp-szigeteken halt meg, életéről könyv jelent meg.

A labdarúgó eddig is komoly médiavisszhangot kapott a származása miatt: ugyan az Egyesült Államokban született, de Brunei válogatottját képviseli. Ráadásul a brunei szultán, Hassanal Bolkiah unokaöccse,

a családi vagyont pedig körülbelül 20 milliárd dollárra becsülik.

Bolkiah korábban próbálkozott Angliában is, ahol juniorkélt megfordult a Southampton (2009–2011), a Chelsea (2014–2015) és a Leicester City (2016–2020) csapataiban is, de végül egyik klubban sem jutott előbbre.

Tavaly szeptemberben szerződtette a portugál Maritimo, azonban másfél szezon alatt mindössze három mérkőzésen lépett pályára a második csapatban (összesen 23 percet töltve a pályán), a portugál élvonalban szereplő nagyoknál mindössze egyszer jutott el a kispadig.

A CS Maritimo hivatalos közleményt adott ki, amelyben

megköszönte azt az erőfeszítést és odaadást, amellyel Faiq Bolkiah a klubot szolgálta.

A 23 éves játékos mindig is labdarúgó szeretett volna lenni – természetesen nem a pénz,, hanem a sportág iránti szenvedélye miatt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik