Nemzetközi foci bajnokok ligája

Megvan az új BL-sorsolás, Messiék nem Ronaldóékkal játszanak

Richard Juilliart - UEFA/UEFA via Getty Images
Richard Juilliart - UEFA/UEFA via Getty Images

Hétfő délután háromkor rendhagyó módon sorsolták ki a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első párharcait, miután két csúnya bakit is elkövetett az UEFA az első sorsoláson.

Kapcsolódó

A legjobb 16 között a csoportelsők mellé sorsolnak ki csoportmásodikokat, de nem kerülhet össze ugyanabból az országból érkező csapat és ugyanabból a négyesből bejutó együttesek sem. Utóbbi szabályt szúrta el elsőre az UEFA, amikor a Villarreal mellé a Manchester Unitedet sorsolta ki, majd az Atlético Madrid is bekerült a Liverpool lehetséges ellenfelei közé. A nagy balhé után az UEFA a tiszta utat választotta, törölte az elsőre kihúzott párosításokat és három órakor új sorsolást tartott.

Ezek után a megismételt procedúra némi késéssel ugyan, de elkezdődött, méghozzá egy rövid magyarázattal. A Real Madrid ugyanis jelezte, hogy a gondok csak azután kezdődtek, hogy a Benficát kihúzták ellenük. Az UEFA viszont minden párosítást törölt, mert a gép már akkor is hibásan működhetett.

Elsőként a Salzburg neve került elő, amely a Bayern Münchent kapta, majd problémák nélkül egyesével a többi párost is kisorsolták. Az új sorsolás legnagyobb vesztese a Real Madrid lett, amely a Benfica helyett a PSG-vel találkozik. Az Atleti elkerülte ezúttal a Bayernt, a PSG-Manchester United pedig szintén elmarad, vagyis Lionel Messi és Cristiano Ronaldo most még nem csap össze.

Az egyetlen párosítás, amely mindkétszer ugyanaz volt, a Chelsea-Lille kettős.

www.sofascore.com
Olvasói sztorik