NB II

Nem érdekli, ha megsértődött Oross

Ferenczi Istvánnak sms-t írt korábbi csapattársa, de nem reagált rá.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Elég nagy port kavart Ferenczi Istvánnak a sportnapilapban adott nyilatkozata, amelyben többek között egyik gyirmóti csapattársának is beszólt: „Oross Mártont aligha kellene egy lapon emlegetni velem.” A minap a Rangadó.hu érdeklődésére Oross elmondta véleményét, most pedig Ferenczi Istvánt kerestük, hogy kiderüljön, megbánta-e azóta a nyilatkozatot.

– Pontosan hogyan értette azt a kijelentését, amiben Oross Mártonnal hasonlítja össze magát?
– Kicsikét lerágott csontnak érzem ezt a témát – kezdte Ferenczi István. – Egy kiragadott félmondatomat nagyítottak fel úgy, hogy szenzációhajhász dolog legyen belőle. Az újságírónak persze az a célja, hogy minél többen olvassák, amit ír…

– Beszéltek már az eset után? Tisztázták a dolgot?
– Nincs mit tisztáznom. Marci küldött egy sms-t a nyilatkozatom után, amiben leírta, hogy neheztel rám, de nem reagáltam rá. Ha majd beszélni akar velem, akkor odajön a futballpályán, és megteheti. Igazából nem is érdekel, ha megsértődött. Mellesleg, ha nekem Illés Béla, vagy Lipcsei Péter azt mondja, hogy jobb játékos nálam, akkor én azt elfogadom…

– Még mindig a visszavonulását fontolgatja, vagy már kevésbé elkeseredett, amiért távozott Gyirmótról?
– Egyáltalán nem vagyok elkeseredett. Egy futballistának mindegy, hogy harminckettő, vagy harmincöt évesen vonul vissza, hiszen ugyanolyan szomorú amiatt, hogy szögre kell akasztania a stoplist. Én azonban még próbálkozom, megyek tovább, meglátjuk milyen lehetőségeim lesznek, aztán majd ennek tükrében döntöm el, hogyan folytatom.

Szolnokra (is) csábítják Ferenczit

Kecskeméten is felvetődött a neve, és az NB II Keleti-csoportjában sereghajtó Szolnoki MÁV FC is szeretné leigazolni a Gyirmótról távozó csatárt, bár állítólag tárgyalás egyelőre nem történt a felek között. Az biztos, hogy irigylésre méltó pályafutás van mögötte, hiszen olyan élvonalbeli csapatokban ontotta a gólokat, mint a Zalaegerszeg, a Győr, az MTK, a Vasas, a Debrecen, a Ferencváros és a Pápa, külföldön pedig megfordult Bulgáriában (Levszki Szófia), Németországban (Osnabrück), Törökországban (Rizespor) és Angliában (Barnsley) is.

Olvasói sztorik