Nemzetközi foci

Lovrencsics Gergő edző nélkül maradt

Nem tudott kijönni a gödörből a Hajduk Split csapata, amely sorozatban negyedik mérkőzésén maradt nyeretlen a horvát élvonalban.

Kapcsolódó
Sallói Dánielnek mégis lehet esélye a válogatottban
A Sporting Kansas City csatára visszatért a pályára.

A Lovrencsics Gergőt is soraiban tudó együttes vasárnap a Slaven Koprivnica vendégeként kapott ki 3-2-re, a mérkőzést követően pedig a vezetőség úgy döntött, a jövőben nem Jens Gustafssonnal folytatja a munkát.

A 43 éves svéd szakember május 28-án vette át a szakmai irányítást, vezetésével a Hajduk összesen 17 meccset játszott, a mérleg kilenc győzelem, három döntetlen és öt vereség.

„Szeretném megköszönni az elnöknek és a sportigazgatónak a bizalmat. Hálás vagyok mindazért az időért, amit a Hajduknál töltöttem, és mindazért, amit a múltban a spliti és dalmáciai emberektől kaptam. Külön köszönet illeti a szurkolóinkat, akik mindig is támogattak engem és az egész csapatot.

Ez egy nagyszerű klub, és biztos vagyok benne, hogy a csapat egyre jobb lesz a szezon későbbi részében

mondta búcsúzóul Gustafsson, akivel két segítője, Andreas Brännström és Torbjörn Arvidsson is távozik.

A Hajduk 13 forduló után a horvát bajnokság 4. helyén áll.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik