Nemzetközi foci

Elismerte a lengyel gólszerző, hogy miatta tört ki a tiranai balhé

Gent SHKULLAKU / AFP
Gent SHKULLAKU / AFP

Botrányos körülmények között ért véget Tiranában az Albánia-Lengyelország világbajnoki selejtező: a vendégek vezető gólját követően ugyanis a hazai szurkolók minden kezükbe eső tárgyat bedobáltak a pályára, ami miatt a játékvezető 20 percre beszüntette a játékot és az öltözőbe rendelte a csapatokat.

Az indulatok akkor szabadultak el, amikor a lengyelek a 77. percben betaláltak, a gólszerző Karol Swiderski pedig a helyi drukkerek elé rohant ünnepeltetni magát.

Kapcsolódó
Palackokkal dobálták meg a lengyeleket a botrányos tiranai vb-selejtezőn
Győzelmével a lengyel válogatott feljött csoportja a második helyére.

A PAOK támadójának viselkedése még inkább ingerültté tette a szurkolókat, akik félórával később sem feledkeztek meg róla, és miközben a TVP Sportnak nyilatkozott, ismét különféle tárgyakkal dobálták meg.

A játékos ezt követően meglepően nyilatkozott, ugyanis magára vállalta a balhé kirobbanásának felelősségét.

„Fantasztikus érzés volt gólt szerezni egy ilyen mérkőzésen, egy idegen stadionban. Biztosan emlékezni fogok rá.

Az viszont, hogy a szurkolók így reagáltak, részben az én hibám. Feleslegesen futottam feléjük ünnepelni, de az érzelmek hatása alatt voltam. Sajnálom, de megtörtént

mondta.

A Sport.pl megszólaltatta a Lengyel Labdarúgó Szövetség elnökét, aki azt mondta, mindenféle híresztelés ellenére Paulo Sousa szövetségi kapitány helyzete egyértelmű.

„Az Andorra elleni idegenbeli meccsen be kell biztosítanunk a helyünket a pótselejtezőn. És nem kételkedik abban, hogy akkor is Paulo Sousa vezeti a csapatot. A helyzet világos, ezt hajtogatom a kezdetektől fogva. Szóval nincs más dolgunk, koncentráljunk a mérkőzésekre, és szurkoljunk a pályán lévő hősöknek” – összegzett Cezary Kulesza.

Kapcsolódó
A huligánok szégyent hoztak a magyar futballra – angol lapszemle
Southgate támadó kísérlete kudarcot vallott, rosszabb is lehetett volna a vége.

A lengyelek a november 12-i, andorrai meccset követően három nappal Magyarországot fogadják.

A Sport.fakt.pl egy olyan cikket is közölt, amelyben leírta, tragédia is történhetett volna, mert

a palackok mellett öngyújtók, sőt, mobiltelefonok, akkumulátorok is berepültek, amelyek komoly sérülést is okozhattak volna.

A Gazeta Wyborcza szerint a lengyelek nagyon közel állnak a vb-rájátszáshoz, de Andorrában minden egyes gólért meg kell majd halni, annyira fontos lehet a továbbjutás szempontjából.

A Rzeczpospolita szerint egy Joker hozta meg a sikert, utalva arra, hogy a gólszerző Swiderski mindössze hat perccel korábban lépett pályára csereként.

Rzeczpospolita

A Przeglad Sportowy sportnapilap arról írt, hogy eddig mindössze egyszer történt meg a lengyel válogatottal, hogy egy mérkőzése félbeszakadt és nem tudták folytatni:

1980. december 7-én, amikor a játékosok a lelátóról bezúduló kőzápor elöl menekülve kerestek menedéket az öltözőben, a FIFA pedig végül a pályán elért eredménnyel, 2-0-val Lengyelországnak adta a pontokat a világbajnoki selejtezőn.

A lap kiemelte, a keddi összecsapás utolsó percei előtt Jakub Kwiatkowski, a lengyel válogatott sajtószóvivője a hangszórókból azt üzente: „Figyeljetek, szurkolóink. Vezetünk 1-0, kérjük, ne provokáljunk senkit!”

A 700 szurkoló ezt betartotta, a válogatott pedig megtartva az 1-0-s előnyt közelebb került a márciusi playoffhoz.

Bravó, futballisták és szurkolók. Ilyen körülmények között igazi csapat kovácsolódik!

– írta a lap.

Olvasói sztorik