NB II

Visszatérne az élvonalba

A Ferencváros szurkolói kiálltak a korábbi csapatkapitány, Balog Zoltán mellett.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mint arról korábban beszámoltunk, Gyirmóton folytatja pályafutását Balog Zoltán, a Ferencváros volt csapatkapitánya. A 34 éves védőnek lejárt a szerződése korábbi klubjánál, ahol nem hosszabbítottak vele, így távozni kényszerült. A védőjátékos a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, őt is meglepte, hogy nem marasztalták. Több NB I-es csapat is megkereste a nyáron, de mind Csank János személye, mind a komoly célok miatt a Gyirmótot tartotta a legjobb választásnak.

– Voltak NB I-es megkereséseim. Az első érdeklődők között azonban ott volt a másodosztályú Gyirmót is, amelynél az a Csank János ül a kispadon, akivel már többször is volt szerencsém együtt dolgozni. Az ő személye, illetve a vezetőség által megfogalmazott célok jelentik számomra a garanciát arra, hogy jó döntést hoztam, mikor a másodosztályba igazoltam. Motiváltnak érzem magam, úgy gondolom, nagyobb kihívás egy NB II-es bajnoki címért küzdeni, mint az első osztályban az utolsó helyeken menekülni a kiesés elől – mondta a Ferencvárosban több mint kétszáz mérkőzésen pályára lépő Balog Zoltán.

– Több mint kétszáz mérkőzésen lépett pályára a Ferencvárosban. Mennyire volt nehéz a váltás, azt is figyelembe véve, hogy csapatkapitányként küldték el?
– Nagyon nehéz volt, meglepett, hogy nem hosszabbítanak szerződést velem. Az elmúlt időszakban volt több megkeresésem is, például Csank mester is hívott Zalaegerszegre, amikor ott volt vezetőedző. De én mindig úgy álltam hozzá, hogy a Fradi az a Fradi, nem igazolok máshová. Tavaly nyáron leültünk a vezetőkkel, megkérdezték, hogy érzem, mennyi van még bennem. Én akkor jeleztem feléjük, hogy még két-három évig szeretnék aktív játékosként szerepelni. Az első két évben közel a kezdőcsapathoz, a következő évben pedig, ha úgy alakul, akkor kiegészítő emberként szerettem volna segíteni az együttest. Egyéves szerződésben egyeztünk meg, és jelezték felém, ha eljön az ideje, leülünk tárgyalni a folytatásról. Ez végül nem történt meg, elküldtek a csapattól.

– A szurkolók nem kis felháborodására…
– Igen, sok szurkoló reakcióját hallottam, olvastam, többen nem értettek egyet a távozásommal. Valószínűleg az elküldésem okát sosem tudom meg. Nem titkolom, a Ferencvárosból szerettem volna visszavonulni, rosszul esett, hogy ez nem adatik meg számomra. A szurkolókról viszont csak jót mondhatok, ők egytől egyig kiálltak mellettem, sok jót kaptam tőlük, amíg a Fradiban voltam, és amikor távoznom kellett, akkor is.

– A sok jó között például ott van az FTC Baráti Kör Zöld Sas trófeája.
– Igen, így van. Hatalmas megtiszteltetésnek tartom ezt a kitüntetést. Mindig is irigyeltem azokat a fradista társaimat, akiket vagy a szurkolók, vagy a csapat különdíjazásban részesített. Nagy öröm számomra, hogy most már én is közéjük tartozom, és ily módon elismerték a Fradiban eltöltött pályafutásomat. A díj nagyon előkelő helyre került a vitrinemben, büszke vagyok erre az elismerésre.

– Visszatérve jelenlegi csapatához: hogy sikerült a beilleszkedése Gyirmóton, illetve mit vár a hétvégén induló bajnokságban?
– Nem kerültem idegen közegbe, hiszen öt olyan játékos is van a keretben, akikkel együtt játszottam korábban az FTC-ben. A többieket is ismerem, többé-kevésbé, hiszen rutinos, NB I-et megjárt játékosokkal erősítették meg a csapat keretét, velük ellenfélként találkoztam a korábbi években. A vezetőedző, Csank János személye pedig garancia a minőségi munkára. Arról, hogy a csapat milyen sikereket érhet el, mire hivatott, sok mindent elmond a játékoskeret erőssége. Mint mondtam, többen is megjártuk az első osztályt, rutinos, jó csapatunk van, amely most is megállná a helyét az NB I-ben. Az első sikeren máris túl vagyunk, egy jó erőkből álló Tatabányát sikerült búcsúztatnunk a Magyar Kupából. Bízom a hasonlóan sikeres folytatásban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik