Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Tönkretette a meccset” – kiállítás és egy büntető miatt került össztűz alá a Milan-Atleti török bírója

MIGUEL MEDINA / AFP
MIGUEL MEDINA / AFP

Várható volt, hogy Olaszországban nem hagyják majd szó nélkül Cüneyt Cakir kedd esti teljesítményét. Az AC Milan hazai pályán korán vezetést szerzett az Atlético Madrid ellen, és egészen addig lefocizta ellenfelét, amíg Franck Kessiét ki nem állították második sárga lappal a 29. percben. Tíz emberrel is hősiesen tartotta magát az olasz csapat a hajráig, ám előbb Antoine Griezmann talált be,

majd egy elég vitatható ítélet után Luis Suárez tizenegyese döntött a 97. percben, 2-1-re nyert a spanyol bajnok.

Kapcsolódó
Rejtély, miért nem kapott piros lapot Kevin De Bruyne a PSG ellen
A Paris Saint-Germain gólszerzőjének lábát vette kezelésbe.

A 93. percben csatázott egymással Thomas Lemar és Pierre Kalulu, a védő kézzel ért a labdába, Cakir pedig a tizenegyespontra mutatott. Igen ám, csakhogy a visszajátszáson több szögből is úgy tűnik, hogy Lemar ért hozzá előbb kézzel a labdához, ám hosszas videózás után is maradt a pályán hozott ítélet, ami végül döntőnek bizonyult.

„Cakir hátulról követte az eseményeket, nem is látott mást, csak azt, hogy Kalulu kezét érinti a labda, pedig Lemar idézte elő az egészet. A VAR-szobában elég hanyagul végezték a dolgukat, mert a felvételek a rendelkezésükre álltak. Volt egy hiba Cakirtól, de egy még nagyobb a VAR-tól” – mondta a Mediasetnek a korábbi játékvezető, Graziano Cesari.

A játékvezető tönkretette a meccset. Dolgozott már korábban BL-döntőben is, de nem hiszem, hogy megütné azt a szintet. Ami Milánóban történt, az nagyon is komoly történet

– vélekedett a játékosként többszörös olasz bajnok, edzőként a többi közt Bajnokok Ligáját is nyert Fabio Capello a török játékvezetőről.

Stefano Pioli, az AC Milan vezetőedzője szerint sem ez volt Cakir legjobb meccse a karrierje során. Kessié második sárga lapja és a tizenegyes mellett még azt is megemlítette, hogy az összes kétesélyes helyzetben a spanyolok javára ítélt.

Olvasói sztorik