Nemzetközi foci bajnokok ligája

A Sheriff edzője a Real-verésről: Nem csináltunk semmi különlegeset

JAVIER SORIANO / AFP
JAVIER SORIANO / AFP

Ha van eredmény, amire nem sokan számítottak az, hogy a Bajnokok Ligája-újonc Sheriff Tiraspol 2-1-re legyőzte a Real Madridot a Bernabéuban. A moldáv bajnok a negyedik klub egyébként, amely megnyerte első BEK/BL-meccsét a legendás madridi stadionban a Juventus (1962), az Arsenal (2006) és a Liverpool (2009) után.

A Sheriff két fordulót követően hibátlan teljesítménnyel vezeti a D csoportot, a nyitókörben a Donyecket verte 2-0-ra.

A madridi siker utáni sajtótájékoztatón már arról faggatták az ukrán vezetőedzőt, Jurij Vernidubot, hogy vajon meddig juthat a csapata, de az 55 éves szakember próbálta lehűteni a kedélyeket.

Nem gondolunk még az egyenes kieséses szakaszra, mert eddig még nem csináltunk semmi különlegeset, lépésről lépésre haladunk.

Van még négy nagyon fontos mérkőzésünk. Természetesen tovább akarunk jutni, de majd meglátjuk, melyik lesz az utolsó meccsünk a sorozatban” – mondta a vezetőedző, aki külön kiemelte, azért is örül a győzelemnek, mert sok kritikát kaptak, hogy semmi keresnivalójuk a BL-ben, miközben már sikerült bebizonyítaniuk, hogy megérdemlik a csoportkörös szereplést.

Kapcsolódó
Megszerezte első gólját Messi a PSG-ben, Griezmann pedig az Atletiben, a Real Madrid viszont sokkoló vereséget szenvedett
Rendkívül izgalmas játéknapot hozott a Bajnokok Ligájának keddi játéknapja.

A Sheriff Tiraspol szereplése már csak amiatt is különleges, mert egy nem létező ország csapata. Tiraspol Moldova második legnagyobb városa lehetne, de a település immáron 31 éve egy szakadár államocska, a mindössze 4000 négyzetkilométer területű Dnyeszter Menti Köztársaság (más néven Transznisztria) fővárosa. A terület a Szovjetunió felbomlása után az önállósodó Moldovától szakadt el, és hivatalosan ugyan oda tartozik, ám önállóságát egyetlen ENSZ-tagország sem ismeri el.

Az FC Sheriff Tiraspolt 1996-ban alapította két volt orosz KGB-ügynök, és a politikai helyzet dacára a csapat moldovai ligában indult, ahol 2000-2001-ben nyert először aranyérmet, azóta összesen 19 alkalommal volt bajnok.

A 2. forduló keddi eredményei

A csoport:
Paris Saint-Germain (francia) – Manchester City (angol) 2-0 (1-0)
RB Leipzig (német)-Club Brugge (belga) 1-2 (1-2)

Az állás: 1. Paris Saint-Germain 4 pont (3-1), 2. Club Brugge 4 (3-2), 3. Manchester City 3, 4. RB Leipzig 0

B csoport:
FC Porto (portugál)- FC Liverpool (angol) 1-5 (0-2)
AC Milan (olasz)-Atlético Madrid (spanyol) 1-2 (1-0)

Az állás: 1. Liverpool 6 pont, 2. Atlético Madrid 4, 3. FC Porto 1, 4. AC Milan 0

C csoport:
Borussia Dortmund (német)-Sporting CP (portugál) 1-0 (1-0)
Ajax (holland)-Besiktas (török) 2-0 (2-0)

Az állás: 1. Ajax 6 pont (7-1), 2. Borussia Dortmund 6 (3-1), 3. Besiktas 0 (1-4), 4. Sporting CP 0 (1-6)

D csoport:
Real Madrid (spanyol)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 1-2 (0-1)
Sahtar Donyeck (ukrán)-Internazionale (olasz) 0-0

Az állás: 1. Sheriff Tiraspol 6 pont, 2. Real Madrid 3, 3. Internazionale 1 (0-1), 4. Sahtar Donyeck 1 (0-2)

Olvasói sztorik