Nemzetközi foci

Ronald Koeman: A bajnokság elején végezni siker lenne, a BL-ben csoda nem várható

Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images
Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images

Meglepő húzással oldotta meg a Cádiz elleni spanyol bajnoki mérkőzés előtti sajtótájékoztatóra érkező újságírókat Ronald Koeman, az FC Barcelona vezetőedzője.

Kapcsolódó
Szidják a drukkerek a Barcát, Koeman szerint viszont elég lenne ránézni a keretre
Ez már nem az a csapat, ami pár éve volt, így a vezetőedző szerint ehhez kellene igazítani az elvárásokat is.

Hagyományosan ilyenkor az edzők elmondják, mit várnak a meccstől, majd a jelenlévők kérdéseire válaszolnak. Ehelyett azonban szerdán megérkezett Koeman, majd felolvasott egy hivatalos állásfoglalást.

„A klub újjáalakul éppen, a gazdasági helyzete hatással van a pályán történtekre is. Pénzbefektetés nélkül kell újraépítenünk a csapatot, amihez idő kell. A fiatal tehetségek egy nap világsztárokká válhatnak, de ez évekbe telik, ahogyan korábban Xavi Hernándezzel és Andrés Iniestával is történt, de türelemre van szükségünk.

A bajnokság elején végezni siker lenne, a Bajnokok Ligájában csoda nem várható, ezt a Bayern München elleni vereség is megmutatta. A csapatnak támogatásra van szüksége. Szavakkal és tettekkel. Tudom, a sajtó képviselői is értik ezt a folyamatot, így önökre is számítunk. Hajrá Barcelona”

mondta Koeman, majd fogta magát és kisétált a sajtószobából.

A Barca csütörtök este tízkor lép pályára a Cádiz vendégeként, eddigi négy meccsén veretlen maradt, de két döntetlen is becsúszott a Granada és az Athletic Bilbao ellen. Koemant sokan kritizálják a gyengébb teljesítményért, a Bajnokok Ligájában ráadásul simán kikapott 3-0-ra a Bayerntől, vélhetően ezekre a kritikákra érkezett a katalánok válasza ebben a formában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik