Nemzetközi foci

Egy ország alelnöke 60 évesen játszott saját focicsapatában nemzetközi meccset

Louis ALFAISIE / AFP
Louis ALFAISIE / AFP

A 60 éves Ronnie Brunswijk a dél-amerikai Suriname alelnöke, de nem politikai szerepvállalása miatt kapta föl nevét az internet, hanem azért, mert kezdőként lépett pályára kedden egy CONCACAF Liga-nyolcaddöntőben.

Brunswijk ugyanis az Inter Moengotapo tulajdonosa és így aztán kiélheti futballista álmait is. Kedden a hondurasi C. D. Olimpia ellen kellett kiállnia a csapatnak és ki más hordhatta volna ezen a mérkőzésen a csapatkapitányi karszalagot, mint az állam alelnöke a róla elnevezett Ronnie Brunswijk Stadionban?! Az már csak hab a tortán, hogy az ifjabb Brunswijk, Damian is lehetőséget kapott a csapatban.

A párharc egyébként alighanem el is dőlt, mert a hondurasi együttes 6-0-ra ütötte ki suriname-i ellenfelét, így a visszavágón aligha kell majd izgulnia az eredmény miatt. Ronnie Brunswijk egyébként 54 percig volt pályán, Damian Brunswijk viszont hiába kezdett, már a 28. percben lecserélték.

Olvasói sztorik