Nemzetközi foci

Gulácsiék edzője szerint túl sokat tévednek a kárukra a bírók

MARIUS BECKER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
MARIUS BECKER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Finoman szólva sem megy a Lipcsének ebben a szezonban. A bajnokságban öt forduló alatt mindössze egyszer sikerült nyerni, emellett van egy döntetlenje és három veresége a három magyar válogatott labdarúgót is foglalkoztató csapatnak, amely a hét közben 6-3-as manchesteri vereséggel kezdte a Bajnokok Ligája csoportkörét.

Kapcsolódó
Szoboszlai gólját elvették, de a gólpassza pontot ért
Nem lehet elégedett a Lipcse, de most végre nem kapott ki.

Szombaton Kölnben játszott 1-1-et a Leipzig, hátrányból sikerült visszakapaszkodni legalább a pontszerzésig egy kifejezetten szórakoztató mérkőzésen, amelyen Szoboszlai Dominik a mezőny egyik legjobbja volt: gólpasszt adott, a 90. percben még meccslabdája is volt a 20 éves magyarnak, de nem tudta átemelni a kapust.

sofascore.com

A nyáron kinevezett Jesse Marsch, a Lipcse vezetőedzője a játékvezetőt, Felix Brychet vette elő a lefújás után. Azt mondja, jó szakembernek tartja, de szerinte egyértelműen hibázott, amikor megadta a kölniek vezető gólját az 53. percben. Valóban érdekes volt a szituáció, mert Mohamed Simakan elesett Mark Uth mellett és a felszabadítása után a labda a gólt szerző Anthony Modestéhez került. Brych elsőre a sípjába fújt, majd aztán visszanézte az esetet és végül megadta a gólt.

Szabálytalanság volt, ez teljesen egyértelmű. Amerikában mi úgy tartjuk, egyértelmű és megdönthetetlen bizonyíték kell ahhoz, hogy egy ítéletet megváltoztassanak. Itt most nem ez a helyzet

magyarázta a Skynak Marsch, aki azt is felemlegette, hogy már nem először tévednek a kárukra, a Bayern München és a Manchester City elleni mérkőzéseken is hiányolt egy-egy tizenegyest a meccsek korai szakaszában, most pedig ezzel a megadott kölni góllal sem ért egyet.

Brych a ZDF-nek elmondta, elsőre a pályán azt hitte, szabálytalanság történt, de miután visszanézte az esetet számára egyértelművé vált, hogy a védőjátékos próbálta eltartani magától a csatárt, ez az egy kontakt volt, szabálytalanságot nem látott, ezért is adta meg aztán a gólt.

A vitatott gól:

Gulácsi Péter azt mondta, vannak pozitívumok, amiket továbbvihet a csapat. A következő bajnokit a Hertha ellen viszont mindenképpen meg kell nyerniük a magyar kapus szerint.

Olvasói sztorik