Nemzetközi foci bajnokok ligája

Kifütyülték az Atlético-szurkolók a tékozló fiút

GABRIEL BOUYS / AFP
GABRIEL BOUYS / AFP

Két éve nagy felháborodást keltett az Atlético Madrid szurkolói körében, hogy Antoine Griezmann úgy döntött, 2023-ig tartó szerződése ellenére távozik, ráadásul a nagy rivális Barcelonához igazol.

Kapcsolódó
Jack Grealish rögtön góllal mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, kitömték az RB Leipziget
Wayne Rooney óta nem volt ilyen angol debütálója a sorozatnak. Eközben az Ajax is szétlőtte ellenfele kapuját, a Liverpool viszont hatalmas csatában nyert az AC Milan ellen.

„Úgy döntöttem, hogy távozom, mert új dolgokra, új kihívásokra van szükségem” – írta akkor búcsúzóul, és talán ő sem gondolta, hogy egyszer még visszatér a klubhoz. Az idei átigazolási szezon utolsó napján azonban ez is megtörtént, a csatár pedig vasárnap, az Espanyol otthonában pályára is lépett.

Kapcsolódó
Marco van Basten óta nem debütált úgy senki a BL-ben, mint az Ajax csatára
Két perc alatt vezetést szerzett, de itt még koránt sem értek véget az ellenfél megpróbáltatásai.

A hazai bemutatkozásra azonban szerdán került sor, amikor az Atlético a Portót fogadta a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

A Mundo Deportivo beszámolója szerint azonban a szurkolók nem felejtettek, amíg minden játékost megtapsoltak, addig Griezmann esetében hangos füttyszó jelezte a nemtetszést.

Amikor az 56. percben Diego Simeone hármas cserére határozta el magát, és pályára küldte a tékozló fiút, a Metropolitano közönsége ismét kifütyülte. Ezt követően már nem bántották a drukkerek, a Mundo Deportivo szerint azonban a szurkolók igazi bocsánatát gólokkal kell kiérdemelnie a szezon során.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik