Nemzetközi foci bajnokok ligája

Ronaldo gólja is kevés volt, kikapott Bernben a ManUnited

SEBASTIEN BOZON / AFP
SEBASTIEN BOZON / AFP

Már a 13. percben vezetést szerzett a Manchester United a Young Boys elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, a gólt Cristiano Ronaldo szerezte.

Emlékezhetünk, augusztus 18-án a Fradi is ilyen korán szerzett vezetést Franck Boli révén (de végül a magyar bajnok 3-2-re kikapott).

Kapcsolódó
Őrület Sevillában: két büntetőt kihagyott, egyet belőtt a Salzburg
Győzni mentek az osztrákok, de a tizenegyeseket nem gyakorolták eléggé.

A portugál a hétvégén két góllal tért vissza a Premier League-be, mostani találata pedig még egy érdekes statisztikára is ráirányította a figyelmet: ő lett az első játékos a BL-ben, aki két különböző szezonban is az első gólt szerzete a csoportkörben. 2009-2010-ben ugyanezt megcselekedte, ráadásul éppen Svájcban, amikor a Real Madrid 5-2-re verte az FC Zürichet.

Az Opta azt is kiszámolta, hogy amióta Ronaldo betöltötte a 30. életévét, 68 BL-meccsen lépett pályára és ezeken 63 gólt szerzett – 35-tel többet, mint bármely már 30 feletti játékos a Bajnokok Ligája történetében.

Visszatérve a meccsre, a 35. percben Aaron Wan-Bissaka piros lapot kapott, így a manchesteriek emberhátrányában folytatták.

A második félidőben a svájciak óriási fölényben futballoztak, és Nicolas Ngamaleu a 66. percben egyenlített is (1-1).

Úgy tűnt, ez is marad a végeredmény, azonban az ötperces ráadásul utolsó pillanataiban Jesse Lingard hatalmas hibáját Jordan Siebatcheu kihasználta, így a Young Boys 2-1-re győzött.

Bajnokok Ligája, F csoport, 1. forduló

Young Boys (svájci) – Manchester United 2-1 (0-1)
gól:
Ngamaleu (66.), Siebatcheu (90+5.), illetve Cristiano Ronaldo (13.)
piros lap: Wan-Bissaka (35., Manchester United)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik