Nemzetközi foci

A Barca elleni csoda után még ünnepelték, azóta mindenhonnan kirúgják

Piero Cruciatti / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Piero Cruciatti / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Nem kellett sokat várni az első edzőváltásra a Serie A-ban: a Hellas Verona hivatalos honlapján jelentette be, hogy meneszti Eusebio Di Francescót. A nyáron kinevezett, 52 éves edzővel három vereséggel nyitott a csapat, hétfőn a Bologna ellen kapott ki 1-0-ra.

Di Francesco karrierje valóságos zuhanórepülésre hasonlít. Talán még sokan emlékeznek arra, hogy ő volt az az ünnepelt edző, akinek a csapata végrehajtotta a csodát: 2018 áprilisában az idegenben elszenvedett 4-1-es vereséget követően az AS Roma otthon 3-0-ra legyőzte a Barcelonát, így az idegenben lőtt góljának köszönhetően elődöntőbe jutott a Bajnokok Ligájában – ahol aztán egy gólgazdag párharcban, 7-6-os összesítéssel maradt alul a Liverpoollal szemben.

Kapcsolódó
Istenkáromlás miatt eltiltották a Lazio edzőjét
Maurizio Sarri vasárnap nekirontott az AC Milan egyik középpályásának.

Az AS Roma abban a szezonban még bronzérmes volt a bajnokságban, aztán a rá következő idény már sokkal visszafogottabb volt, benne egy 7-1-es vereséggel a kupában a Fiorentina ellen. A rómaiak 2019 márciusában váltak meg Di Francescótól.

Akit aztán 2019 októberében, mindössze nyolc mérkőzés után a Sampdoria menesztett, majd 2021 februárjában (26 találkozót követően) a Cagliari is megvált tőle, most pedig a Hellas Verona küldte el.

Egyébként nem ő az egyetlen, aki a mostani szezonban három fordulót követően lapátra került: a Cagliari ugyan egy fokkal jobban kezdett a Veronánál, mert már van egy pontja, mégis elzavarták Leonardo Semplicit és a komplett stábját.

Olvasói sztorik