Magyar foci bajnokok ligája

Stöger: Komolyan kell vennünk a visszavágót, még semmi nem lefutott

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Peter Stöger vezetőedző szerint a Ferencváros labdarúgócsapatának az első pillanattól rendezetten kell játszania kedden, a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának visszavágóján a litván Zalgiris Vilnius vendégeként.

Szerintem kedvező helyzetből várjuk a visszavágót, jól játszottunk az első mérkőzésen. Talán egy-két góllal szerezhettünk volna többet, hogy még jobb pozícióban legyünk. Sok jó dolgot láttam az első meccsen, nem tudnék kiemelni negatívumot

– mondta az osztrák szakvezető a hétfői sajtótájékoztatón a litván fővárosban.

Az FTC honlapja szerint Stöger kiemelte, hogy a múlt héten a népligeti sportközpontban lévő műfüves edzőpályán is edzettek, hogy felkészüljenek a vilniusi körülményekre.

„Úgy gondolom, jó eséllyel indulunk a továbbjutást illetően, de komolyan kell vennünk a keddi mérkőzést, hiszen még semmi nem lefutott. A felkészülés során megfelelő hangsúlyt helyeztünk a pontrúgásokra, hiszen ez jó lehetőséget adhat a gólszerzésre” – magyarázta a vezetőedző.

Stöger hangsúlyozta, hogy az első pillanattól kezdve rendezetten kell játszaniuk, nem szabad esélyt adniuk az ellenfélnek a kontratámadásokra. Hozzáfűzte, támadó felfogású játékot szeretne látni, de megfelelő hangsúlyt kell helyezniük a védekezésre is.

Múlt kedden a Ferencváros házigazdaként 2-0-ra legyőzte a litván bajnokot, de az albán Myrto Uzuni a 92. percben büntetőt hibázott.

Kapcsolódó
Kihagyott büntető is belefért a Fradinak, így is simán nyerte a BL-selejtezős meccsét
Myrto Uzuni mezőnyből eredményes volt, tizenegyesből viszont nem.

A visszavágó kedden 19 órakor kezdődik, a párharc továbbjutója a harmadik körben a cseh Slavia Praha együttesével találkozik. Amelyik csapat kedden kiharcolja a továbbjutást, biztosan valamelyik európai kupasorozat csoportkörében játszhat majd ősszel.

Olvasói sztorik