Magyar foci

A Loki vezetett Mourinho Romája ellen, aztán belehúztak az olaszok sztárjai

Filippo MONTEFORTE / AFP
Filippo MONTEFORTE / AFP

A Debrecen 5-2-re kikapott a Roma ellen felkészülési mérkőzésen.

A Debrecen július végén már bajnokit játszik a Honvéd otthonában, a Roma viszont csak augusztus 22-én kezdi meg a Serie A-t, vagyis más-más fázisban tart a felkészülésben a két csapat.

A Loki meglepte a Romát, négy perc után ugyanis Sós beadása után Bárány fejelt az olaszok kapujába. A Roma az első félidő közepén kezdett el felpörögni, és amikor elérte az üzemi hőmérsékletet, pár perc alatt fordított:

előbb Ibanez passza után Mayoral egyenlített, majd Pellegrini ültette le csúnyán a Debrecen egyik új szerzeményét, a francia Deslandes-ot, aztán a hálóba gurított.

A Roma edzője, José Mourinho a szünetben egy kivétellel a teljes csapatot lecserélte, és a harmadik gólt az egyik új fiú, a súlyos térdsérülése miatt az egész tavalyi idényt kihagyó Zaniolo szerezte, aki nagyon pengés mozdulattal pöckölte át a labdát a kivetődő Kosicky fölött.

Egy perccel később betalált a DVSC is, Bévárdi lövése kipattant a kapusról, a szemfüles Ugrai pedig bekotorta a labdát.

A klasszis bosnyák csatár, Dzeko is a második félidőre szállt be, és kétszer is beköszönt, előbb El Shaarawy indítása után a kapust kicselezve volt eredményes, majd egy okos lövéssel szerezte meg a Roma ötödik gólját, beállítva ezzel a végeredményt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik