Magyar foci

Kleinheisler László döntött a jövőjéről

Nk-osijek.hr
Nk-osijek.hr

Kleinheisler László meghosszabbította szerződését a horvát NK Osijek labdarúgócsapatánál.

Kapcsolódó
Peter Stöger: Nem zártuk le a párharcot
A Ferencváros vezetőedzője szerint nem koncentrált eléggé a csapata.

Az eszéki klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a 37-szeres válogatott középpályás megállapodása jövő nyárig szólt, ezt újabb egy évvel hosszabbították meg, mert a felek kölcsönösen elégedettek egymással.

Nenad Bjelica, a klub általános menedzsere elmondta, örömteli és megnyugtató számukra Kleinheisler döntése. Hangsúlyozta, nem akarják eladni, mert szeretnék kiaknázni azt a potenciált, amelyet a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon is mutatott.

A klub komoly ambícióit mutatja, hogy sikerült megtartanunk egy ilyen játékost

– idézte az MTI.

A magyar futballista elmondta: boldoggá teszi, hogy bíznak benne, örül az új szerződésének, és szeretne mindent megtenni a klub érdekében, keményen dolgozni és trófeákért harcolni, hogy viszonozza, amit Eszéken kapott.

A 27 éves Kleinheisler korábban a Puskás Akadémia, a Videoton FC és a Ferencváros színeiben is szerepelt, illetve megfordult Németországban és Kazahsztánban. Eszékre 2019 februárjában igazolt, azóta 74 mérkőzésen tíz gólt szerzett a horvát csapatban, amellyel tavasszal a második helyen zárta a bajnokságot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik