Magyar foci

Görögországból szerződtetett kapust a Paks

A Paksi FC kedden bejelentette hivatalos honlapján, hogy szerződtette Nagy Gergelyt.

A győri nevelésű kapus 2015-ben vált Magyarországon is ismertté, amikor a Vasashoz igazolt, az angyalföldiek kiesése után azonban Paksra szerződött, ahol 2018 és 2020 januárja között 117 bajnokin védett. Ezt követően az AEL Larisszához került, amely azonban kiesett a görög élvonalból, ezért a kapus hazatért és újra a paksiakat erősíti majd.

Nagy már az ötödik nyári igazolása a Paksnak, korábban Kinyik Ákos (Debrecen), Kesztyűs Barna (Honvéd), Pethő Bence (Budaörs) és Simon Barnabás (Haladás) érkezését jelentették be.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik