NB I

Edzőkérdés – fontos bejelentést tett a Videoton

Közös megegyezéssel bontottak szerződést vele.

Kedden közös megegyezéssel szerződést bontott a Videoton FC-vel Csucsányszky Zoltán és Pető Tamás – írja a vidi.hu.

Ezt olvastad már?
Végre kiderült, a bajnoki cím mellett mi a cél a Fradinál

Csucsányszky Zoltán játékosként a klub történetének 21. válogatott labdarúgója volt 1988-ban, pályafutása befejezése után az első csapat pályaedzőjeként, valamint technikai vezetőként is dolgozott, majd az utánpótlásnál helyezkedett el, az elmúlt öt szezonban a legidősebb korosztályok mellett volt vezetőedző.

Pető Tamás korábban játékosként és játékos-megfigyelőként is a Videoton alkalmazásában állt, majd 2015 júniusa óta az első csapat szakmai stábjában dolgozott, ahol asszisztens edzőként segítette Bernard Casoni, Horváth Ferenc, Henning Berg és Marko Nikolics munkáját is. A 2015‒2016-os szezonban pedig megbízott vezetőedzőként is irányította a csapatot.

Fotó: vidi.hu

Csucsánszky és Pető is távozott a Videotontól Fotó: vidi.hu
Olvasói sztorik