Nemzetközi foci

Ronadóval és Pepével jön Budapestre az Eb-címvédő

Jonathan NACKSTRAND / AFP
Jonathan NACKSTRAND / AFP

Nem sokat változott a portugál labdarúgó-válogatott kerete a márciusi világbajnoki selejtezőkhöz képest, az akkori névsorból Fernando Santos szövetségi kapitány csupán Pedro Netót, a Wolverhampton súlyos térdsérülést szenvedett szélsőjét nem hívhatta be az Európa-bajnoki csapatba.

A keret érdekessége, hogy szerepel benne Diogo Jota, aki nem teljesen egészséges, de a kapitány azt mondta, a felkészülés első napján mindenki átesik egy vizsgálaton, és akkor kiderül, hogy a Liverpool támadója milyen állapotban van.

Hasonló helyzetben van a Betis játékosa, William Carvalho is, aki a szezon során sokat hiányzott, de Santos azt mondta, vannak alternatívák a fejében, de szerinte a középpályás olyan tulajdonságokkal bír, amelyekkel Portugáliában senki más.

A keretben 11 olyan labdarúgó található, aki 2016-ban Európa-bajnok volt, köztük Cristiano Ronaldo vagy éppen a Porto kőkemény védője, Pepe. De tagja a keretben a Sporting 22 éves gólkirálya, az újonc Pedro Goncalves is.

A portugálok két felkészülési mérkőzést játszanak: június 4-én Spanyolország, öt nappal később Izrael lesz az ellenfél.

Az Európa-bajnokság F csoportjában Magyarországgal (június 15., Budapest), Németországgal (19., München) és Franciaországgal (23., Budapest) csapnak össze.

A portugálok Eb-kerete

Kapusok: Anthony Lopes (Olympique Lyon), Rui Patrício (Wolverhampton), Rui Silva (Granada)
Védők: Joao Cancelo (Manchester City), Nélson Semedo (Wolverhampton), José Fonte (Lille), Pepe (Porto), Rúben Dias (Manchester City), Nuno Mendes (Sporting), Raphael Guerreiro (Dortmund)
Középpályások: Danilo Pereira (Paris Saint-Germain), Joao Palhinha (Sporting), Rúben Neves (Wolverhampton), Bruno Fernandes (Manchester United), Joao Moutinho (Wolverhampton), Renato Sanches (Lille), Sérgio Oliveira (Porto), William Carvalho (Betis)
Csatárok: Pedro Goncalves (Sporting), André Silva (Eintracht Frankfurt), Bernardo Silva (Manchester City), Cristiano Ronaldo (Juventus), Diogo Jota (Liverpool), Goncalo Guedes (Valencia), Joao Félix (Atlético Madrid), Rafa Silva (Benfica)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik