Magyar foci

Magyar játékosokkal és Pintér Attilával célozza meg a bennmaradást a Mezőkövesd

Pintér Attila marad az NB I-ben szereplő Mezőkövesd vezetőedzője, mondat el Tállai András a Nemzeti Sportnak. Arról is beszélt, hogy az edzőnek még két évig szól a szerződése, de szerepel benne egy záradék, hogy minden szezon végén leülnek tárgyalni.

Kapcsolódó
Pintér Attila szerint sokan csak beszélnek, de megmutatni nem tudják
Születésnapjára kiütéses győzelmet kapott a csapatától.

Az 55 éves Pintér novemberben vette át az irányítást, volt vele egy 13 bajnoki mérkőzésből álló veretlen sorozata is a csapatnak, amely így végül kiharcolta a bennmaradást. Jövőre is ez a cél Tállai szavai szerint.

„A nyáron elsősorban magyar játékosokat kívánunk szerződtetni. A Pintér Attilával folytatott megbeszélés során konkrét nevek és elképzelések is elhangzottak. Ezeket támogatom, miként azt is, hogy a hazai futballistákra és ne a légiósokra építsük a jövőnket. Most az a legfontosabb, hogy a kapusposztra igazoljunk, hiszen Szappanos Péternek lejárt a szerződése, ő biztosan távozik” – mondta a klubelnök.

Olvasói sztorik