Magyar foci

A DVTK edzője a kiesésről: Tízméteres hátrányból Usain Bolt sem nyert volna annyi versenyt

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Nem sikerült túl szépre Zoran Zekic 47. születésnapja: a Diósgyőr aznap 0-0-át játszott az Újpesttel az NB I-ben, amivel lényegében eldőlt a sorsa, így a csapat tíz év után búcsúzik az élvonaltól.

Kapcsolódó
„A stadion nem a klub sikere” – nem a kiesés fáj legjobban a diósgyőri szurkolóknak
Hiába az új tulajdonos és az állami milliárdok, szerintük a vezetésben maradt a rövidlátó gondolkodás, a csapatot pedig nem érzik a magukénak.

A horvát edző a Fehérvár elleni, vasárnapi szezonzáró előtt nyilatkozott arról, hogy nem is volt kedve aznap ünnepelni, és csak azt tudja mondani, amit otthon Horvátországban szokás, „az élet szép, de én most nem érzem jól magam”. Leginkább a klub miatt érzi magát csalódottnak, azt meg másra hagyja, hogy kiértékelje a munkáját, ő úgy érzi, beleadott mindent.

Olyan nagy hátránnyal vágtunk neki a tavasznak, hogy tudtuk, minden egyes pontveszteség végzetes lehet. Ellenfelei mögül 10 méterrel indulva Usain Bolt sem nyert volna annyi versenyt, mi sem tudtuk behozni a lemaradást

mondta a dvtk.eu-nak, majd arról beszélt, hogy sokszor jó játékkal szórt el pontokat a csapat, amikor meg a Honvéd ellen rosszul játszottak, akkor a hajrában mégis szereztek egy gólt, amit aztán érvénytelenített a játékvezető, amit a mai napig nem ért.

Kapcsolódó
Méltatlan helyzetbe hozták Rossit Dzsudzsák-ügyben
Kihirdette harminc fős bő keretét Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kaőitánya. Ki kerülhetett volna be? Ki maradt ki, aki meglepetésnek számít? Mi a helyzet Dzsudzsák Balázzsal, akit sokan újra a csapatban akartak látni? Ezt a kérdést jártuk körül.

A kiesés okaként hozta fel, hogy hiába gyakorolták a helyzetkihasználást az edzésen, kevés gólt lőttek, és hogy lényegében a bajnokság közben kellett felépíteni a csapatot, annyian érkeztek télen, közülük sokan meccshiánnyal is küzdöttek.

Noha az őszi tíz ponttal szemben tavasszal 23 pontot szerzett eddig a Diósgyőr, a hírek szerint a vezetőség magyar edzővel képzeli el a folytatást, és a légiósok is távozhatnak, 15 játékosról van szó.

Kapcsolódó
Napokkal a kiesés után megszólalt a DVTK vezetése
Tíz év után búcsúzik a diósgyőri csapat, elég sok a kérdőjel a következő szezonnal kapcsolatban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik