Magyar foci

Dzsudzsák nem fért be Rossi bő Eb-keretébe

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Csütörtök kora délután megnevezte a nyári Európa-bajnokságra készülő bő keretét Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Bár Rossi korábban kijelentette, hogy a másodosztályból nem szeretne meghívni senkit, Dzsudzsák Balázs a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, ha akár csak a jelenlétével is tud segíteni a csapatnak, akkor vállalná a szereplést, és megtenne minden tőle telhetőt.

Kapcsolódó
Dzsudzsák: Bátran ki merem jelenteni, tudnék segíteni a válogatottnak
Bízik benne, hogy Rossi az objektív mérési adatokat is figyelembe veszi majd az Eb-keret kijelölésénél.

De hiába kampányolt érte még Szijjártó Péter külügyminiszter is, a szövetségi kapitány máshogy vélekedett erről.

A keret érdekessége, hogy helyet kapott benne a Ferencváros kapusa, Bogdán Ádám, aki legutóbb 2016 márciusában játszott a válogatottban, de meghívást kapott a Paks gólkirálya (pontosabban még csak gólkirályjelöltje) Hahn János és az újonc Schön Szabolcs is.

„Ahogy korábban már többször elmondtam, főként azokra a játékosokra számítok, akik oroszlánrészt vállaltak az Eb-kijutásból és a Nemzetek Ligája-feljutásból. Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy többségük többnyire játékban legyen, rendszeresen játsszon a klubjában. Az egyetlen kivételt Szoboszlai Dominik jelenti, aki januári klubváltása óta nincs játékban, azonban jelenleg ő az elsőszámú tehetségünk, a válogatott egyik kulcsembere.

Ha június 1-ig megfelelő állapotban lesz, akkor számítani fogok rá a szűk keretben is. Ha viszont nem, akkor kénytelenek leszünk visszaengedni klubjához

– nyilatkozta a szövetség honlapján Marco Rossi.

A magyar válogatott bő Eb-kerete

Kapusok: Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Védők: Bolla Bendegúz (Fehérvár), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Fehérvár), Hangya Szilveszter (Fehérvár), Kecskés Ákos (FC Lugano), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Orbán Willi (RB Leipzig), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Fenerbahce)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Honvéd), Holender Filip (Partizan), Kleinheisler László (Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Nego Loic (Fehérvár), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)
Csatárok: Hahn János (Paks), Nikolics Nemanja (Fehérvár), Sallai Roland (Freiburg), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK)

Az európai szövetség döntése értelmében az eddigi 23 fős játékoskeretek helyett 26 fő nevezhető. Ugyanakkor az egy-egy mérkőzés kerete továbbra is 23 fős marad, mivel a szabály továbbra is mérkőzésenként csak 12 cserejátékos nevezését teszi lehetővé.

Kapcsolódó

A 26 fős keretek névsorát június 1-ig kell leadniuk a csapatok szakmai stábjainak. Súlyosabb sérülés vagy betegség esetén azonban ebben az első csoportmérkőzésig lehetőség van cserére, ezt azonban minden egyes esetben az UEFA-nak is jóvá kell hagynia.

A döntés értelmében, ha egy játékos pozitív koronavírustesztet produkál vagy közvetlen kontaktszemélyként hatósági karanténba kell vonulnia, akkor ő a súlyos beteg kategóriába tartozik, vagyis a helyére behívható másik játékos. Kapusok cseréjére ugyanebben az esetben minden mérkőzés előtt van lehetőség.

Olvasói sztorik