Nemzetközi foci

A 17 éves cserecsatár egy perc alatt eldöntötte a francia rangadót

Valery HACHE / AFP
Valery HACHE / AFP

Nagyon szoros a Ligue 1 élmezőnye, így aztán négy fordulóval a szezon vége előtt kiemelten nagy szerepet játszott a Monaco-Lyon rangadó.

Kapcsolódó
Neymar remeklésével élre ugrott a PSG
Győzelemmel hangol a Bajnokok Ligája-elődöntőre a Paris Saint-Germain.

Kevin Volland szerzett vezetést a hazaiaknak, amire térfélcsere után Memphis Depay egalizált. Az események a 70. percben pörögtek föl, amikor Maxence Caqueret megkapta második sárga lapját a vendégektől. Marcelo góljával ugyanis mégis a Lyon szerzett vezetést, de büntetőből Wissam Ben Yedder egyenlített.

Egy döntetlennel nyolc pontra lett volna az első helytől a Lyon, de a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő harmadik helytől is négyre maradt volna le. Kellett tehát a győztes gól, amit a 17 éves cserecsatár, Rayan Cherki szerzett egy perccel azután, hogy beállt.

Cherki negyvenedik alkalommal lépett pályára a Lyon felnőtt csapatában, amelyben hatszor gólt lőtt már a Francia Kupában, a Ligue 1-ban viszont ez volt az első találata. A meccs tétjét jól mutatja, hogy lefújás után több játékos is összeverekedett, a találkozó után három piros lapot is kiosztott a játékvezető.

A listavezető Lille 76, a PSG 75, a Monaco 71, a Lyon pedig 70 pontos három fordulóval az idény vége előtt.

Olvasói sztorik