Nemzetközi foci

A Liverpool elleni rangadó előtt jutottak Manchester United-szurkolók a stadionba tüntetni

Getty Images/Getty Images
Getty Images/Getty Images

A Manchester United szurkolóit is feldühítette az Európai Szuperliga ötlete és az sem nyugtatta meg őket, hogy Ed Woodward elnök benyújtotta lemondását, miután feladták a projektet.

Kapcsolódó
Lemondott a Manchester United elnöke
Az Európai Szuperliga olyan ellenállást szült, ami után lemondott a posztjáról.

Vasárnap a csapat az ősi rivális Liverpoolt fogadják a Premier League 34. fordulójában, de nem ezzel és nem is a városi rivális Manchester City esetleges bajnoki címével voltak elfoglalva. A United-szurkolók azért tartottak óriási tüntetést, hogy a Glazer család eltűnjön a klubtól.

Az egyesületet tulajdonló amerikai tulajdonosokat már a kezdet kezdete óta ki nem állhatták a drukkerek, többek között a család miatt hozták létre a hagyományos értékeket képviselő FC United of Manchestert is. Most azonban sosem látott hevességgel tiltakoznak a Glazerek ellen,

a rajongók bejutottak az Old Trafford gyepére és onnan ordítják, hogy tűnjenek el a Glazerek.

Vasárnap négy órakor még javában tartott a tüntetés, 17:30-tól viszont már a Liverpool elleni bajnokinak el kellett volna kezdődnie. Erre azonban nem került sor, előbb csak csúsztatták a kezdést a manchesteriek, majd el is kellett napolni a találkozót.

Kapcsolódó
A manchesteri népharag elsöpörte a Liverpool elleni rangadót, halasztani kellett
Nem tudták megrendezni a meccset, még várnia kell a városi riválisnak a bajnoki címre.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik