Magyar foci

Horváth Ferenc: Amit eddig mondtunk, hogy baj lehet, az lassan itt van

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A Honvéd 2-0-s vereséget szenvedett Pakson, és mivel a Diósgyőr győzött a Puskás Akadémia ellen, a kispestiek előnye három körrel a vége előtt négy pontra csökkent a kiesés elleni harcban.

Kapcsolódó
94. percben fejelt góllal nyert meccset a Diósgyőr
Elmozdult az utolsó helyről a DVTK.

Horváth Ferenc, a Honvéd edzője a vereség után azt nyilatkozta, teljesen mindegy, ki játszik náluk a hátralévő három meccsen, de négy pontot szerezniük kell, és erre képesnek is érzi a csapatát.

Jó kérdés, hogy ilyen helyzetben hogyan lehet hozzányúlni a csapathoz. Egy biztos: amit eddig mondtunk, hogy vigyázni kell, mert baj lehet, az lassan itt van. Most már nem lehet mindig azt mondani, hogy majd a következő meccset megnyerjük

– nyilatkozta Horváth.

A Honvéd a Mezőkövesddel (otthon), a Budafokkal (idegenben) és a már bajnok Fradival játszik (otthon), míg a Diósgyőr a Kisvárdához utazik, és fogadja az Újpestet, valamint a Fehérvárt.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik